iPad és kereszt

“Ötven év múlva mi lesz elavultabb: az iPad vagy a Kereszt?“ – teszi fel a kérdést egy múlt szombati fotómegosztása mellett Surján László EP-képviselő. A képen két kisgyermek egy táblagépen tanulmányoz valamit elmélyülten a heverőn. Az ágy fölött feszület.

Családi idill, és értem is a volt népjóléti miniszter üzenetének lényegét, miszerint tudni kell, mi a valódi érték, és tudni, mi az, ami voltaképpen pillanatnyi és  lényegtelen (lett légyen szó vallásról vagy egyetemes emberi értékekről). Még akkor is, ha egy-egy státuszszimbólummá váló holmi körüli felhajtás ideig-óráig a vágy titokzatos tárgyává emeli az új technikai eszközöket.

Fontos üzenet. De bennem a kép más gondolatokat ébresztett.

Amikor ez a kép egy ismerősöm facebookos megosztása révén megjelent számítógépem képernyőjén, épp a Kindle könyvolvasómon böngésztem a Courrier International francia magazin szeptember 19-iki számát, amely címlapos összeállítását a kézírás eltűnésének szentelte. Ezért is kaptam fel a fejem.

Pár hónapja Magyarországon is hír volt, hogy az Egyesült Államok negyvenkét államában a folyó kézírás elsajátítása nem lesz kötelező tananyag (olvasása igen, valamint a nyomtatott betűkkel való kézírás oktatása marad). Helyette az amerikaiak által egyébként is inkább kedvelt nyomtatott betűvetést, illetve a gépírást oktatják majd. Természetesen sokan megkongatták a vészharangot, hogy írásbeli kultúránk eltűnéséről van szó. A kérdés ennél összetettebb, a drámainak ható hír sem adja vissza, milyen mélyreható változásokról van szó világszerte.

Tény, hogy a folyó kézírást ma már Európában is egyre inkább csupán aláírásunkhoz használjuk, a legtöbb szövegünket számítógép segítségével vagy a telefonunkon írjuk meg, és digitális eszközeinken egyre többet olvasunk. És ha ez így van, mi szükség lesz a folyó kézírást tanítani az iskolákban, amikor ma már egy banki utaláshoz sem toll és papír kell, hanem inkább internetes kapcsolat?

Általában véve elmondható, írásbeli kultúránk egyre inkább az olyan eszközökön keresztül jut el az ifjabb nemzedékekhez, mint pl. az iPad. Nem ördögtől való tehát, ha az oktatásban azzal kísérleteznek, hogy az iPadon vagy más táblagépeken keresztül ismerjék meg a diákok a tananyagot. Olcsóbb, mint tankönyvet nyomni, hatékonyabb és több lehetőséget kínál az ismeretek elsajátítására. Nem különben egy ilyen ingyenesen vagy kedvezményesen biztosított táblagép segít abban is, hogy szegények és gazdagok között ne váljon eleve leküzdhetetlenné a digitális szakadék.

És itt van nyugtalanságom oka: vajon miért lenne ez a tudás iránti vágy, ami a képen is látható, a hatékonyabb oktatás iránti igény elavult ötven év múlva? És mi köze ennek a kereszthez?

Én például a Kindle könyvolvasóm nélkül aligha fizettem volna elő külföldi sajtótermékekre: kézbesítésük ide Magyarországra papír alapon nehézkes és megbízhatatlan, valamint sokkal drágább volt. Nem gondolom, hogy ezeket az eszközöket csak a hülyeségre használná a fiatalabb nemzedék.

Az elektronikus könyv — amelyet az elektronikus könyvolvasón vagy a táblagépen érdemes olvasni leginkább —  hamarosan, de lehet hogy már most is, azt a szerepet tölti be, amit korábban a nyomtatott szó. És ha ez megáll, hogyan állíthatjuk szembe a könyv népeinek értékeit a könyvvel? Hogyan hangzana a mondat: “Ötven év múlva mi lesz elavultabb: a könyv vagy a kereszt?”

Persze mint minden technológiai viharban, sokan itt is hajlamosak valamiféle ideológiai felhevültségben az újat a praktikummal szemben erőltetni. (Itt pedig nagyon is szerepe lenne a gyakorlatiasságot előtérbe helyező konzervatív hozzáállásnak.) Szerintem a technológia még egyáltalán nem tart ott, hogy versenyre keljen a papírral bizonyos helyzetekben. Pl. ha gyorsan fel kell jegyezni valamit, ha nincs mód feltölteni a táblagépet, ha magunkkal hurcolása körülményes stb. Vagy hogy ne menjünk messze a blog témájától: az újságíró számára – „terepen” – a jegyzetfüzet használata sokszor még mindig praktikusabb, mintha laptopjával loholna a zöldben. (Máshol már említettem azt is, hogy magyar riporterek mennyire irigykedve nézik olykor brit kollégáikat, mivel ott az újságíró iskolákban és a munkavállaláshoz is követelmény a gyorsírás elsajátítása.)

Egyszóval, nem hiszem, hogy a visszaolvasható és viszonylag gyors kézírás „tudománya” ebben a pillanatban teljesen pótolható lenne. A technológia még nem tart ott. (Ráadásul a hír csupán a folyóírás kötelező oktatásának megszüntetéséről szólt.) De ki tudja, pár év múlva, már lehet, hogy ott tart majd, és elérkezik a pillanat, amikor kézírásra egyáltalán nem lesz szükségünk: minden afelé mutat, hogy írásbeliségünk, írott kultúránk teljesen át fog költözni a digitális világba, és a folyó kézírás épp úgy muzeális képesség lesz, mint jelenleg az írógépszerelők szaktudása.

Ahogy urambocsá’ az is megszokott látvány lesz majd, hogy a gyerekek nem csak a szerves kémiával, de a hittannal (vagy erkölcstannal) is egy táblagép segítségével ismerkednek meg.