Egy öngyilkosságról szóló hír önmagában nem jelent politikai állásfoglalást. Hacsak nem használunk benne meggyőződésünket tükröző szavakat (ami nem baj), és nem írunk a végére egy értelmező bekezdést – természetesen névtelen forrásokra hivatkozva.
Először is, le kell írnom a nyilvánvalót: amikor egy huszonéves eldobja magától az életet, az minden esetben tragédia. Ezért nem lehet célom, hogy olyasvalaki halálán élcelődjek, akinek elszántsága minden bizonnyal megérte volna az életet. (Ez utóbbi, azt hiszem, Camus észrevétele az öngyilkosság önellentmondásáról.)
Ugyanakkor az Index híre, amely egy 23 éves graffitis – akit letöltendő szabadságvesztésre ítéltek rongálás miatt, mert korábbi, hasonló vétségeiért egyszer már próbára bocsátották – öngyilkosságáról szól, szóhasználata miatt is elgondolkoztatott.
A hír rongálásról és rongálóról „beszél”, aztán a graffitis rajzait alkotásnak nevezi, a graffitist pedig „illegális alkotóművésznek”.
Nos, elképzelhető, olyan falfestményeket alkotott, amelyeket mondjuk Banksy hagy maga után az utcákon, és amelyek némelyikére valóban illik ez a kifejezés. A Hajdú-Bihar megyei graffitis munkásságát viszont nem ismerjük: nem tudjuk, hogy művészetről van szó, vagy egyszerűen a buszokat, közterületeket elcsúfító irkafirkáról. Ez utóbbi esetben viszont nem érdemes mindebben a törvény és a lázadó ember konfliktusát láttatni. (A nol.hu híre egyébként, amelyre az Index írása hivatkozik, nem ír illegális alkotóművészetről…)
A hír végül meg nem nevezett ismerősöket idéz, akik szerint az eset jól példázza, hogy miért nem szabad a graffitit kriminalizálni.
Kétségtelen, bármi példázhat bármit, amennyiben politikai felhangokat keresünk, de ettől még ez az eset önmagában nem példáz semmit. Ez a halál, ha értelmetlen is, nem példázat, hanem befejezett tény: a hozzátartozók, barátok és ismerősök számára is. Nem érzékelhető, hogy az öngyilkos politikai állásfoglalásnak szánta volna, ezért gyanítható, cselekedetében a börtönbüntetés mellett egyéb okok is közrejátszhattak. Amelyeket azonban nem ismerünk.
A szóhasználat viszont – az utolsó bekezdés nélkül is – önmagában állásfoglalás, és ezzel ilyen megvilágításba helyezi ezt a halálesetet. Ami egyébként minden cikkírónak szíve joga. Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet: az olvasónak illik résen lennie.
(A szavak politikájáról, illetve arról, miképp működik ez az üzleti világban, szól már egy korábbi bejegyzésem.)
