Kilencvenöt százalék a szemétbe (Első alapérték: Alaposság)


Gabriel Garcia Marquez, az időhiány, a BBC 15 perc hírneve és az újságíró, aki szenved, mint a kutya. Avagy lehet még valamit kezdeni azzal az újságírói erénnyel, amit úgy hívnak: alaposság?


 

 

 

Gabriel Garcia Marquez a múlt hét péntekén az újságírásról ejtett néhány szót az észak-mexikói Monterreyben egy ottani konferencián. Mindez jó ürügyet szolgáltat most nekem ahhoz, hogy letudjak még egy alapértéket: az alaposságról lesz szó.
A Nobel-díjas író, aki maga is újságíróként kezdte pályafutását , az AFP híradása szerint a modern újságírót sújtó időhiány miatt sajnálkozott. „Amikor valaki nyomás alatt áll, nincs ideje gondolkozni” – mondta, ám – ahogy a szavaiból kiderült – ez épp így volt évtizedekkel ezelőtt is: Marquez a „modern újságírás” alatt láthatóan nem csak a 21. század egyre széttöredezettebb, hanem leginkább a 20. század tömegmédiáját érti.
A szűkszavú tudósításon elmerengve ezért már csak én teszem hozzá: a heti hét nap 24 órában szolgáltató (7/24) hírtelevíziók és hírportálok korában az alaposság egyre érezhetőbben háttérbe szorul a sokszor önmegsemmisítő hírverseny miatt.
Az alapossághoz ugyanis idő kell (ami persze pénz), de legfőképpen olyan munkamódszerek, amelyeket – attól tartok – sokan már csak azért sem sajátítanak el manapság a szerkesztőségekben, mivel egész egyszerűen gyakorlásukra nincs mód és lehetőség. Akadnak olyanok is, akik a ki tudja hány közreműködővel elénk tálalt alapanyag feldolgozását és átszerkesztését már újságírásnak tekintik. (Vegyük például az idézett AFP-hírt: a hírt Mexikóvárosból keltezték, ami arra utal, hogy az AFP tudósítója nem a helyszínről, hanem a helyi lapok tudósításai alapján foglalta össze az eseményeket. A valóság tehát már legalább két újságíró agyán átszűrődött, mire elérkezett hozzám, és én nem átallottam továbbrágni a gittet. Céljainknak persze ez most megfelel, de plasztikusan megmutatja: híreink többsége legalább ennyi, de általában még ennél is több áttétellel kerül elénk).
Arról már esett szó, hogy a riporter történetté sűríti a körülötte lévő világ eseményeit, tényeit, információit. Ahhoz azonban, hogy legyen miből sűríteni, rendszerint sokkal több információ birtokába kell jutnia, mint ami végül cikkébe kerül. Vagyis az újságíró legelső feladata a minél alaposabb információszerzés, anyaggyűjtés. Ahogy Dan Gilmore írja az Objektivitás vége című összefoglalójában:

„Akkor éreztem jól magam igazán, amikor a cikk végső változatából a 95 százalékát kihagytam annak, amit megtudtam. A legjobb riporterek mindig le akarnak bonyolítani még egy telefonhívást, mindig meg akarnak keresni még egy forrást.”

 

Ennek az alaposságnak a célja pedig az, amit a BBC szerkesztőségi irányelvei így fogalmaznak meg:

„Műsoraink megfelelő forrásokkal rendelkeznek, szilárd bizonyítékokon alapszanak, alaposan ellenőrzöttek, nyelvezetük pedig világos és pontos”

Editorial Guielines – The BBC’s Values and Standards

Az alaposság tehát elsősorban a források állhatatos felkutatásán, az általuk mondottak vagy írtak ellenőrzésében mutatkozik meg. Olykor mindez csak a személyes jelenléttel lehetséges – nem megoldható egy számítógép monitora elől szemlélve a világot vagy telefonon keresztül. És hát sok esetben ez időigényes vállalkozás. Az csak természetes, hogy a gyorsaság a hírek esetében mindig is erénynek számított, de vajon lehetséges-e az alaposság olyan környezetben, mint amelyet a BBC online hírszolgálatának 2005-ös emlékeztetője fest elénk? (Rob Liddle vezető szerkesztő emlékeztetőjének összefoglalóját Nick Davies Flat Earth News című könyvéből idézem:)

„A rendkívüli híreket (breaking news) öt percen belül fel kell tennünk”. Liddle kifejti, ez azt jelenti, hogy a munkatársaknak 5 percen belül meg kell írniuk a képernyő alján futó hírszalagba a hír online változatát, e-mailt küldeni a hírrovatba, hogy figyelmüket a hírre felhívják, négy bekezdés hosszú változatot írni a Ceefax ( a BBC hírügynökségi szolgáltatása) és a website számára, és, mindeközben „ellenőrizni” a hírt. Liddle ezek után elmagyarázta, hogy ezt követően a cél az, hogy a teljes cikket legalább tíz bekezdés hosszúságban a következő tizenöt perc alatt megírják. [Liddle] azt is javasolta, hogy mindezek ne csak a rendkívüli hírekre vonatkozzanak, hanem azokra is, amelyeknél „a szolgáltatásnak jót tenne, ha minél előbb fenn lennének – egy jó bírósági ügy mondjuk”. (p.69-70)

Nem feladatom a BBC-t emiatt rugdosni, csak arra hívnám fel a figyelmet: a hazai újságírók is etalonként tekintenek a BBC hírportálján  olvasottakra. Nem árt, ha ennek tükrében azért szelektálnak az ottani információk közül is, különösen a frissen felkerült anyagok esetében (amelyeket később persze a BBC-nél is átdolgozhatnak alaposabban).
Ez az őrült ritmus nem csak a felszínességet és gyorsaságot, de ellenhatásként az elmélyültség, a gondosság, a megbízhatóság és a pontosság iránti igényt is erőteljesebbé teszi. Nem minden sajtóorgánum számára üdvözítő eljárás tehát cikkeinek lebutítása és a bulvárosodás. Lesznek azonban olyan műhelyek, ahol túl későn jönnek erre rá.
Pedig Gabo még azt is mondta Monterreyben: „Nincs ennél jobb állás”. Még akkor is így van ez, ha azt is megjegyezte a mester: „Élvezzük, amikor drágakőre bukkanunk (értsd: jó sztorira), de úgy szenvedünk, mint a kutya, amikor azt látjuk, hogy komiszul bánnak a nyelvvel”.


Close Menu