Ködgép a vállalatnál


A XIX. század az állam és következésképpen a bürokratikus semmitmondás, a hivatali nyelv elburjánzását hozta magával. A XX. század a szervezett nyelvrontás új, minden addiginál hatékonyabb intézménye a nagyvállalat. Az elmúlt évszázad a korporációk példa nélküli megerősödésének időszaka, és ennek sajátos mellékterméke a félrebeszélés, az elfedés, a nyelvi barbarizmus tökélyre fejlesztése.

 

A nagyvállalatok pénzt és fáradságot nem kímélve gyártják az ostobábbnál ostobább szavak és kifejezések tömkelegét, amelyek a tömegmédia és most már az internet révén nemcsak az üzleti életben, de magánszférában, az iskolai nyelvhasználatban, sőt a hitéletben is közkeletűvé válnak. És persze az államapparátus szóhasználatában is, amely egyre gyakrabban szólítja meg a választópolgárokat úgy, mintha egy gigantikus vállalatbirodalom termékeinek vásárlói lennének.

A vállalat a tevékenykedés kultuszának zászlóhordozója. A vállalat nem szereti, ha valami csak úgy van. A vállalat az élet, mint utazás toposzát ezért igen kedveli: mindig valahonnan tart valahová, és útját mérföldkövek, sikerek,övezik, jövőre vonatkozó elképzelései ma már nem egyszerűen tervet, hanem útitervet, alkotnak, amelyben kihívásként értékelik a feladatokat.

Számára minden izgalmas, drámai, és terjeszkedése sem kimért és fokozatos, hanem agresszív, és erre büszke is. A vállalat ma már nem egyszerűen gyárt, hanem teremt (főként értéket), de legfőképpen építkezik. A következő részlet a távirati iroda „cégvonalának” egy marketing konferenciát beharangozó anyagából való:

Az építkezés – mint feladat – az élet valamennyi területén elkerülhetetlen és hasznos. A marketing feladata, hogy az üzleti siker építéséhez hatékony módszereket kínáljon. (MTI)
 

Persze el lehet gondolkozni azon, hogy van-e olyan építkezés, ami egyben nem feladat. (Örülnék annak is, ha az utcánkban elkerülhetetlen lenne egy jó kávéház megépítése, de sajnos hosszú évek óta nem az, így ahhoz, hogy a legközelebbibe eljussak, trolira kell szállnom.)
A vállalat ma már nem elégszik meg azzal, hogy arról tájékoztasson, milyen termékeket igyekszik rásózni a vásárlókra. Nem, a vállalatnak ma már üzleti filozófiája van, de legkevesebb stratégiája, mint a hadvezéreknek, vagy víziója, akár a középkor misztikusainak, és hitvallása, ahogy eddig csak az anyaszentegyháznak volt. A vállalat ma már nem csupán termékkatalógusát teszi közzé, hanem alapértékeit is, amelyek sokszor közhelyek értelmetlen gyűjteményét alkotják.
 

Vállalatunk egy dinamikusan változó üzletágban tevékenykedik, ahol piacvezető pozíciónkat csak úgy tudjuk megőrizni, ha üzleti rendszereinket folyamatosan fejlesztjük, munkánkat mindig a legmagasabb szintű szakmai ismeretek birtokában látjuk el. (Coca-Cola Magyarország)

Vagyis lefordítva magyarra: úgy tudunk a legjobbak lenni, ha a legjobbak leszünk.
 

Divatszavak a vállalatnál

 

Nem csoda, hogy a vállalati zsargon kedveli a divatszavakat. Divatszavakat ugyanis általában akkor használunk, amikor hallgatóságunkat nem létező ötletességünkkel, szaktudásunkkal, ismereteinkkel igyekszünk lenyűgözni. A vállalati divatszavak rendszerint megnehezítik, hogy állításunkkal szembeszálljanak, hiszen jól csengenek, és eközben elködösítik, hogy valójában nem sok mondanivalónk van. Csak néhány példa az utóbbi időben járványszerűen terjedő ilyen szavakra: kihívás, mérföldkő, proaktív, prioritás, szinergia, motiváció, célorientált.
 

A cégünk vezetését jellemző proaktív vezetői stílus sajátja a munkatársak célorientált irányítása és a döntési folyamatok lerövidítése. Vezetőink rendszeresen tudatosítják a munkatársak körében a stratégiai céljaink elérésében betöltött jelentős szerepüket. (UNIQUA Biztosító)

Most már csak azt kell megtudni, miféle irányítás az, ami nem célorientált, és tulajdonképpen mit is jelent az, hogy a vezetők tudatosítják a munkatársak körében a stratégiai célok elérésében betöltött jelentős szerepüket. Talán elmagyarázzák nekik, mit miért kell csinálni?
Mi, szegény, szerencsétlen humán-erőforrások, kliensek, partnerek, egyetlen dolgot tehetünk: nem vesszük komolyan a sok sületlenséget.
A vállalati köd szétoszlatásában igen nagy és felelősségteljes szerep hárul az újságíróra. Annál nagyobb baj, hogy sokan a riporterek közül is kritika nélkül veszik át, és akaratlanul is terjesztik azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyeknek jobb esetben a semmitmondás, rosszabb esetben a valóság elfedése a célja. A gazdasági rovatok és lapok újságíróinak különösen nehéz e téren a dolguk, hiszen ők nap mint nap kérdeznek meg olyan interjúalanyokat, akik szívesen alkalmazzák a vállalati újbeszélt, és szóhasználatuk sokszor átszivárog a cikkek nyelvezetébe is:
 

Az éretté vált mobilpiacon az újabb mérföldkövek elérése a korábbiaknál jóval nagyobb kihívást jelent. (Világgazdaság)
 

Aha.


Close Menu