Kezdőlap Uncategorized Miért költött...

Miért költött a BBC százmillió forintot magánnyomozókra?

Vagyis háromszázezer fontot, hogy az autentikus mérőszámoknál maradjunk – ennyit ismert be a Leveson vizsgálat tegnapi  meghallgatásán Mark Thompson, aki 2004 óta igazgatja a BBC-t.

Ezt én legalábbis nem egészen értem. Három nappal a hétfői meghallgatás előtt, pénteken Thompson azt mondta egy beszélgetésen, “teljesen bizonyosak abban” a BBC-nél, hogy nem érintettek a lehallgatási botrányokban. Hogy ezt mondta, ebben meg én vagyok teljesen biztos, mivel kb. másfél méterre ültem a BBC-vezértől, amikor ezt kijelentette.

Történt pedig mindez az oxfordi Nuffield College péntek esti szemináriumán, ahol a BBC vezérigazgatója a szerinte kívánatosnak tartott médiaszabályozás alapelveiről (is) beszélt. (A Nuffield szemináriumsorozatának helyszíne alig nagyobb pesti lakásom nappalijánál. Nem felvágni szeretnék ezzel, hiszen az egész lakásom egy nagy nappali, lévén garzonról van szó, csak érzékeltetni, hogy elég nagy volt a zsúfoltság – így kerültem másfél órányi időre egész közeli, de koránt sem bizalmi kapcsolatba a médiavezérrel.)

Jogos lehet a kérdés, miért is foglalkozik ez a poszt a brit vizsgálattal ilyen kimerítően, amikor van nekünk saját sajtószabályozási botrányunk is (az új médiatörvény). Meg kell azonban jegyeznem, hogy bár övezi némi nemzetközi sajtófigyelem a magyar törvényt is, a világ azonban mégis csak a brit vitára figyel: megkockáztatom, e vizsgálat kimenetele sok más ország gyakorlatára hatással lehet majd.

A Leveson-féle vizsgálat közmeghallgatás, amelynek célja, hogy a brit sajtó gyakorlatáról és munkamódszereiről átfogó képet alkossanak. A vizsgálat elindítását David Cameron brit miniszterelnök jelentette be a Rupert Murdoch által tulajdonolt News International nevű cég telefonlehallgatási ügyeinek és egyéb visszaéléseinek napvilágra kerülését követően. A kormányfő a meghallgatások levezénylésére Sir Brian Henry Leveson bírót kérte fel. A hónapok óta tartó meghallgatáson a brit sajtó meghatározó szereplőit, valamint a kifogásolt ügyek érintettjeit kérdezik ki. A meghallgatások távolabbi célja, hogy az ott elhangzottak alapján javaslatot tegyenek arra, van-e szükség az Egyesült Királyságban új médiaszabályozásra, és ha igen, mi legyen annak lényege.

 

 

 

 

Szóval Mark Thompson pénteki előadásán, a szemináriumon elhangzott pár izgalmas gondolat, miként is vélekedik ő a sajtó szabályozásának/megregulázásának lehetőségeiről. (Ezeket a gondolatokat osztotta meg tulajdonképpen hétfőn a vizsgálóbizottság előtt is.) De legelőször is a magánnyomozókról szóló beismerés a Daily Telegraph összefoglalása alapján:

A BBC hírszerkesztőségei és műsorgyártó részlege 2005 januárja  és 2011 júliusa között 232 esetben adtak megbízást magánnyomozóknak, amely megbízások összesen 307.000 fontra rúgtak ezidő alatt. Thompson hétfőn a vizsgálóbizottság előtt azzal védekezett,  a BBC megbízásai nem összevethetőek a brit újságok kifogásolt gyakorlatával, mivel itt minden esetben közérdekű kérdésekről volt szó, illetve a legtöbbször az ilyen szolgáltatásokat újságíróik védelmében vették igénybe (?), vagy azért, hogy nehezen felkutatható interjúalanyokat megtaláljanak, és a megszólalás lehetőségét biztosíthassák nekik. Vagyis nem lehallgatásokról – “hacking” – volt szó (már amennyiben a rendőrségi adatbázisokban való jogtalan turkászást nem tekintjük hackingnek, mert hogy a BBC-vel szemben most ilyen gyanú is felmerült.)

Élek a gyanúperrel: nem mindenki fogadja el ezt a magyarázkodást. Azok a londoni lapok, amelyek most a Leveson-vizsgálatban leginkább reflektorfényben állnak – nem minden hátsó szándék nélkül – terjedelmesen számoltak be a BBC esetéről, de például a Guardian című napilap, amely tulajdonképpen az egész hercehurcát kirobbantotta oknyomozó írásaival, a bizottság hétfői meghallgatásairól szóló összefoglalójában csupán egyetlen mondattal említette az ügyet.

Pedig a BBC esete azért is izgalmas, mert a Murdoch-botrányok nyomán kialakult közvélekedés szerint az újságok (legyen szó print vagy online lapokról, politikai avagy bulvársajtóról) jelentik a médiának azt a részét, amely leginkább (újra)szabályozásra szorul Nagy-Britanniában. Jól láthatóan ez az alapvetés mozgatja a bizottsági meghallgatásokat is, amelyek után valószínűleg az írott sajtó felügyeleti szervének létrehozására tesznek majd kísérletet a szigetországban.

Az elektronikus médiának (ideértve a kereskedelmi adókat) ugyanis van már ilyen felügyeleti testülete (Ofcom),  míg az újságoknak tulajdonképpen nincs: létezik egy ún. sajtópanasz bizottság, ám, ahogy neve is mutatja, ez a testület az Ofcomtól eltérően nem ír elő etikai normákat, egyéb szabályokat, csupán konkrét, már megtörtént esetekben vizsgálódik, ha egyáltalán.

Miért nem jó mindenki egy alatt?

Érdekes módon az ellen a felvetés ellen, hogy mindenféle médiát ugyanazon alapelvek szerint szabályozzanak, és pláne, hogy ezt egyetlen hatóság tegye, nem csak az újságok tiltakoznak. Hanem például Mark Thompson is.

Említett előadásán amellett érvelt, hogy szükség van egyfajta szabályozási hierarchiára. A sajtó legszigorúbban szabályozott szegmensének a közszolgálati adóknak kell lenniük. Jogos elvárás ez az adófizetők pénzéből fenntartott média esetén: “inkább legyünk másodikak, mint pontatlanok” – idézte Thompson a BBC alapelvét, hozzátéve, hogy a közszolgálati adóknak óvakodniuk kell attól, hogy etikai ügyekben ingoványos területre tévedjenek (pl. ne használjanak “álruhás riportert”, ne bízzon meg magánnyomozókat mobiltelefonok feltörésével, vagy ne fizessen pénzt információért). Még akkor is óvakodjon a nemtelen eszközöktől, ha egyébként közérdekű lenne az adott ügy felderítése. (A BBC egyébiránt élen jár a mindennapi gyakorlatot szabályozó kódexek kidolgozása terén: az Oxfam előírásai mellett részletes saját szabálygyűjteménye is van.)

Thompson szerint a köz bizalmát élvező munkának a BBC-nél négy fő pillére van:

  1. világos felelősségi rendszer (döntési hierarchia a szerkesztők között)
  2. párhuzamos tanácsadói hálózat (jogászok, politikai tanácsadó stb. rendelkezésre állása)
  3. részletesen kidolgozott szerkesztőségi irányelvek (“kódexek)
  4. a cég belső “kultúrája”

Világos, érvelt Thompson, hogy kevésbé tehetős vagy kisebb médiavállalkozásoknál irreális lenne ugyanazokat a standardokat elvárni, amelyeket a kötelező előfizetési díjakból gazdálkodó BBC be tud építeni rendszerébe.

A szabályozási piramis következő szintjén tehát a nagy nézettségű kereskedelmi televíziók, nagy hallgatottságú rádiók állnak, amelyek normáit szintén az Oxfam írja elő. Csak utánuk következnek az országos napilapok, amelyek felügyelete ilyen formában, ahogy fentebb írtam, egyáltalán nem is létezik.

Miért is jó ez? A szemináriumon példaként került elő a Daily Telegraph nagy port felvert tényfeltáró cikke, amelyhez a lap szerkesztői 110.000 fontért vettek információkat, hogy leleplezhessék a parlamenti képviselők visszaéléseit a költségtérítéseik kapcsán. A BBC viszont nem fizetett volna az információkért (ez a gyakorlat ott tilos), ám a Telegraphra hivatkozva hírt adhatott az ügyről.  Mindenkire azonos módon érvényes szabályozással talán nem is kerülhetett volna napvilágra ez a botrány…

Miért nem jó egy mindenek felett?

Érthető tehát, miért érvel a BBC igazgatója a többszintű szabályozás mellett. És amellett is, hogy lehetőleg ezeket a szabályokat ne egyetlen hatóság tartassa be: elvileg elképzelhető – érvelt amikor ettől való félelmének okaira rákérdeztem a szemináriumon -, hogy van tökéletes felügyeleti szerv, kifogástalan szakmai felkészültségű munkatársakkal, ám a gyakorlatban mégis csak az lenne kívánatos, hogy hibás felfogást vagy döntést ne érvényesíthessenek a média összes szektorában egyidejűleg. (Mert hogy fennáll a lehetőség, hogy például az újságokat felügyelő szerv – ha lesz ilyen – álláspontja eltér majd a televíziókat szabályozó testület gyakorlatától.)

A bizottságon azonban nagy a a nyomás, hogy ne ezt az elvet érvényesítse majd javaslatában. A Telegraph mai online tudósítása szerint például a keddi meghallgatáson egy nőjogi aktivista azt sürgette, az újságokra is legyenek érvényesek az Oxfam előírásai – és ezzel az álláspontjával koránt sincs egyedül.

Ugyanakkor épp a BBC 307.000 fontja a szigorúbb szabályozást elkerülni igyekvő újságok álláspontját támasztja alá. Akik szerint az írott sajtó szabályozása végső soron a sajtószabadság korlátozását jelentené, miközben a visszaéléseknek nem vetne gátat. Mert a vizsgálatot kiváltó botrányok nem a kötelező etikai kódexek meglétén vagy hiányán múltak. Hanem hogy az újságok betartották-e a hatályos törvényeket.

És ha nem, akkor ezt számon merte-e kérni rajtuk valaki.

A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon

Írj olyan cikket vagy posztot, amelyet olvasóid is szeretni fognak! Legyen szó rövidhírről vagy hosszú magazincikkről, az ELSŐ LEÜTÉS megmutatja, HOGYAN.

Többféle bejelentkezéssel is hozzászólhatsz

Legolvasottabb posztok