Mire utal az első leütés? Elsősorban arra, hogy az írásnál sokszor az első betű, az első mondat, az első bekezdés a legnehezebb: minden szerző tudja, hogy a történetet elkezdeni sokszor a leggyötrelmesebb feladat az egész vállalkozásban.
Gabriel Garcia Marquez, a Száz év magány Nobel-díjas írója, aki hosszú időn át dolgozott újságíróként, azt állította, hogy az első mondatot néha több időbe telt papírra vetnie, mint az összes többit. „Az első mondat afféle laboratórium lehet, amely meghatározza a stílus, a szerkezet sok elemét, sőt még a könyv hosszát is”.
És mennyi ideig várt, míg például leírta a Száz év magány első mondatát? Saját bevallása szerint 16 évig.
Blais Pascal francia gondolkodó azt írta: „Az utolsó dolog, amit eldöntünk egy könyv megírásánál, hogy mit teszünk előre” (de ez a meglátás a firkászok esetében már inkább a lead megírásáról szól, amiről még bőségesen írok majd ebben a blogban).
Sokszor így van ez egy újságcikk esetében is. No nem arról van szó, hogy tizenhat évig rágja magában a szerző a dolgokat – gyanítom, ez a sajtóban nem lenne kifizetődő gyakorlat. Ám az újságírói munka sem az első leütéssel kezdődik. Sőt, legtöbbször a szerző már túl van a nehezén akkor, amikor a gép elé ül, hogy cikkét a szövegszerkesztőbe bepötyögje.
Most, amikor arról folyik egyre elkeseredettebb vita, hogy újságírás-e a blogolás, és ha igen, mi teheti azzá, hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni.
És itt említeném a blog címének másik jelentését. Az első leütés az ökölvívásban azt a pillanatot jelöli, amikor egy bokszoló először kerül a padlóra, de nem ütötték ki, feláll, és a meccset még akár meg is nyerheti. Érzésem szerint jelenleg az újságírás is ebben az állapotában van. Óriási változások közepette vagyunk, és egyáltalán nincs garancia arra, hogy az a tudás, szakmai tapasztalat, azok a mesterségbeli fortélyok és kipróbált módszerek, amelyeket a riporterek az elmúlt 100-150 évben felhalmoztak, a továbbiakban is irányadóak lesznek majd. (Ebben a postban nem célom ezt részletesen kifejteni, legyen egyelőre annyi elég, hogy a fősodornak mondott sajtó mindezt elsősorban nem az internet térnyerésének köszönheti, hanem annak a szakmai és színvonalbeli sorvadásnak, amelynek okai persze sokfélék és sokszor a szerkesztőségeken kívül keresendők).
Pedig nehéz elképzelni, hogy a sajtó – legyen szó annak hagyományos vagy új formáiról, profi újságírókról, avagy az igazságérzetük, kíváncsiságuk, vagy csak közlésvágyuk okán író bloggerekről – e hagyaték nélkül képes lenne megfelelni feladatainak.
Nem sok értelme lenne azonban a (vész)harangot kongatni a ringben, hiszen ez azt jelentené, bedobjuk a törülközőt. Újságírók és nem újságírók egyaránt. Fel kell ismerni, hogy soha annyi tudás, ötlet és megharcolt tapasztalat nem volt még szabadon hozzáférhető, mint manapság. És azt is, hogy soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy ezekről az ismeretekről beszélgessünk, és ezeket megosszuk egymással.
Jómagam nem tartozom a szakma nagy öregjei közé, soha nem vettem volna a bátorságot egy ilyen blog elindítására, ha azt látnám, Magyarországon kellő szakmai figyelemmel és szakértelemmel fordulnának a kezdő, „haladó” vagy csak a műkedvelő riporterek, bloggerek felé azok, akiknek ez feladata lenne. Nem állítom, hogy nincsenek jó tanárok, nem mondom, hogy nincsenek készséges meseterek, nem venném a bátorságot arra, hogy azt írjam, nincsenek hasznos információkat tartalmazó magyar tankönyvek. Ám egyre erősebb az érzés bennem: a jó példa kevés, az erőfeszítés nem elegendő, az oktatás sokszor messze van a gyakorlatiastól és lényegre törőtől.
Ilyeténképpen az olvasónak el kell viselnie egyelőre engem és az én bogaraimat. Cserében igyekszem, hogy hasznos és praktikus dolgokról szóljak. Nem médiakritikát kívánok nyújtani, erre nézvést már léteznek kitűnő blogok, harcos bloggerek. Inkább a dolgok gyakorlati részével kívánok foglalkozni. Éppen ezért hangsúlyozom, hogy a konkrét példák nem azért szerepelnek a bejegyzésekben, mert ezzel a szerzőket szeretném piszkálni. Még a legjobb újságíróknak is vannak legrosszabb pillanatai…
* (A Marquez idézetek forrása: A Gujava illata című, a szerzővel készült beszélgetést tartalmazó kötet, Magvető, 1997)
