A filmben a Föld kissé túlnépesedett, de aki lent maradt, úgysem használ Google Mapset

Neill Blomkamp sci-fijében a szupergazdagok egy föld körül keringő mesterséges bolygón, az Elysiumon élik a milliomosok gondtalannak tetsző életét. Mivel hogy a túlnépesedett Föld egyetlen hatalmas nyomornegyeddé változott.

Van két meglátásom.

Egy: ez nem annyira a jövő, mint a jelen.

Kettő: az igazi Elysiumot ne az űrben keressük, hanem az okostelefonunkon.

Hogy is értem?

Természetesen a kiváltságosok és gazdagok elkülönülésében, zárt lakóközösségeikben, a szegények vagy jogfosztottak elől elzárt otthonaikban semmi újdonság nincs. Volt ilyen az ókori Rómában is, meg nekünk is van olyan, hogy Rózsadomb. Az Elysium című filmjében Blomkamp is csak az egyszer már bevált receptjét alkalmazza: végy egy jelen korunk beli súlyos társadalmi problémát (előző filmjében, a District 9-ban ez a bevándorlás és rasszizmus volt, az újabban a gazdagok és szegények, jogfosztottak között egyre növekvő szakadék), helyezd mindezt szürreális környezetbe, duzzaszd apokaliptikussá a problémát, adj hozzá száguldó űrhajókat és csilivili robotokat, némi anarchista konyhafilozófiát, és borítsd ezt az elegyet a világvége hangulatra vevő közönség elé. A filmben nem a proletárok, hanem a globális elit lázad fel: Ayn Rand ötvenes években írt tézisregényében a szépek, tehetségesek és gazdagok még csak a tengerre vonultak ki a társadalomból (és a laissez-faire kapitalizmust támogató Rand ezzel a jóléti állam ellen fogalmazott meg kritikát), a tehetősek itt a világűrbe lövik magukat: világ gazdagjai egyesüljetek, kiáltják, és elkoktélozgatnak odafönn. (Hogy ezen kívül mit csinálnak, az a filmből nem derül ki.)

Ám szerintem ez a forradalom jelenleg nem az űrben, hanem egy első hallásra talán meglepőnek tűnő helyszínen zajlik: a digitális térképeken.

A hónap elején az Egyesült Államokban valóságos sajtóvitát gerjesztett egy új telefonos alkalmazás, a Gehetto Tracker. A Ghetto Tracker a rohamosan fejlődő (közösségi) térinformatika egyik friss gyümölcse. Az oldalra tévedő felhasználóit csupán arra kéri, hogy értékeljék, mely környékek számítanak szerintük biztonságosnak, és melyek tekinthetőek gettóknak, vagyis nem biztonságos környéknek a városokban. De kinek a szempontjából biztonságosnak vagy nem biztonságosnak? – tette fel a kérdést a Gawker, megjegyezve, hogy valószínűleg a Ghetto Tracker oldalon a céget bemutató szöveg mellett mosolygó fehér bőrű család szempontjából. Például.

A sajtófelhördülésben tehát nagy szerepet játszott a meglátás, hogy a szolgáltatás a felhasználók előítéletei szerint (és pl. nem a bűnözési statisztikák alapján) minősít egy-egy környéket. Ám kérdés, jobban járunk-e ha a nyilvánosan elérhető adatok alapján jár el egy ilyen térinformatikai rendszer. (Ilyen pl. az Androidon elérhető SafeRoute, amely ezeket a statisztikákat figyelembe véve javasol biztonságos útvonalat a felhasználónak.)

Hogy megértessem aggodalmaimat, javaslom, ne ragadjunk le azoknál az adatoknál, amelyek (egyebek mellett) arról szólnak, egy-egy utcasarkon hány embert vertek fejbe az elmúlt esztendőkben. Egyre több térinformatikai szolgáltatás használ fel ugyanis térképre vetített, komplex adatsorokat: teszem azt népszámlálási adatokat (átlagos jövedelem, családméret, bőrszín, vallás stb.) éppenséggel átláthatatlan algoritmusok szerint. Egyáltalán nem a jövő tehát az, hogy az ilyen térképek lakóhely, jövedelmi viszonyok és rassz szerint diszkriminálják a felhasználókat. Pl. egyes hirdetők számára érdektelenné nyilvánítva bizonyos lakóhelyeket. (A Microsoft egyik szabadalma szerint a cégek azért fizethetnének, hogy egy térkép alkalmazás a hirdető üzletei előtt vezesse el a tájékozódni vágyókat. Mármint akit a hirdető erre érdemesnek tart.) Egyes szolgáltatások híre (és ezek lehetnek pl. a továbbtanulási lehetőségről vagy egyéb hosszú távú “befektetésekről” szóló információk) így el sem juthat az automatizált és adott célközönségre szabott hirdetésekben. És történik mindez annak alapján, hogy hova születünk, hol lakunk, vagy hol tartózkodunk gyakran okostelefonunkkal.

Vagyis arra lyukadnék itt ki, hogy ezeken a térképeken – amelyek egyre nagyobb szerepet játszanak nem csak a tájékozódásban, hanem abban is, hogy mely környékeken vásárolunk, hova járunk szórakozni, mely kerületek válnak a vágy egyáltalán nem titokzatos, mint inkább tömegtárgyaivá – egész városrészek vesznek majd a semmibe.

Mások meg boldogságunk apró szigeteivé, elíziumi mezőkké változnak.

Share This