Íme itt egy új kézikönyv, amely tele van hasznos ismerettel a vírusszerűen terjedő hamis hírekről, a politikai mémgyártásról és a trollok technikáiról. Ráadásul a könyv ingyen letölthető! A Public Data Lab és a First Draft együttműködésében készült Használati útmutató az „álhírek”-hez és más információs zavarokhoz címre keresztelt anyag érdekesnek ígérkező fejezeteket tartalmaz, egyebek mellett ilyen témákban:

  • Milyen közönséget mozgatnak meg a Facebookon az álhírek?
  • Hogyan követhető egy álhír pályája a Facebookon?
  • Honnan erednek az álhírek, és mely szájtok forgalmazzák először azokat? Melyek a legláthatóbb álhírforrások?
  • Hogyan lehet (az álhír-oldalakon használt) követőkódokat felhasználni az álhírhálózatok feltérképezésére?

Ez utóbbi témakör egyébként, ahogy átfutottam a „field guide”-ot, elég konkrét eljárásokat, technikai fogásokat ajánl azoknak, akik ilyen kutakodással szeretnék tölteni idejüket.

Ami a First Draft nevű szervezetet illeti, az a Harvard Egyetemen működő Kennedy School kezdeményezése, és a projekt alapítói között van a Google News Lab is. A Public Data Lab pedig európai egyetemi kutatóhelyek közötti együttműködés, amely „az adattársadalom jövőjét érintő kutatások, az azzal kapcsolatos demokratikus részvétel és nyilvános viták elősegítését” tűzi ki célul. (Bármit is jelentsen ez.)

Szóval, így első blikkre átgondolt cuccról van szó. Még akkor is, ha példáit átfutva jól látszik, hogy elsősorban a Trump-Breitbart univerzumra koncentrál (és mellőzni látszik a tényt, hogy a másik oldalon is volt azért álhír-hálózat a 2016-os amerikai korteshadjárat során — ha nem is annyira jól szervezett, mint „A” Donaldot segítő információs gépezet). Mindeközben természetesen sok szó esik a kiadványban az orosz dezinformációs kampányról is.

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁS:
Középkori arab tudós az új médiasztár: Ibn Khaldún és a Facebook álhírei

Azt már más helyen kifejtettem, hogy az orosz nyomulást, úgy érzem, olykor eléggé túldimenzionálja az amerikai média egy része (amely, ha már álhírekről van szó megjegyzendő, az iraki háború kirobbanásának idején az általános 9/11-es pszichózisban — kevés kivételtől eltekintve — eléggé ledarálta hitelességét). Pedig a minden bokor mögött oroszokat sejtő hisztéria éppen úgy hitelteleníthet egy fontos ügyet, mint anno a McCarthy-féle boszorkányüldözésnek is sikerült a valós szovjet fenyegetésből belpolitikai célra szánt bohózatot faragnia.

Mindez azonban nem jelenti, hogy ne létezne, ilyen — nagy valószínűséggel intenzív — orosz próbálkozás manapság. Az efféle zavarkeltés egyébként is nagy hagyományokra tekint vissza az orosz birodalmi, katonai gondolkodásban: ennek történelmi tényeit és előzményeit figyelmen kívül hagyni meglehetős könnyelműség. Magyarországon pedig különösen az.

A Századvég tanácsai

Ezért is hat egzotikusnak az a kiadvány, amelybe szintén az elmúlt napokban botlottam bele. Ez pedig a Századvég nevű folyóirat 2017. évi 2. száma, amelyet a szerkesztők az álhírek témájának szenteltek, több hosszabb tanulmánnyal. De úgy, hogy egy dologról egyáltalán nem esik szó a lapban: Oroszországról.

Illetve nem egészen. Oroszországról egyszer valóban szó esik, a bevezető tanulmányban, amelyben megemlítődik, hogy a Russia Today által gründolt orosz FakeCheck miként leplezte le a CNN egy álhírét. Amit a CNN aztán vissza is vont. (Akinek esetleg hiányérzete támadna a folyóiratot lapozgatva, érdemes elolvasnia az Átlátszó.hu hónapokkal a századvéges kiadvány előtt megjelent interjúját, amelyben Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a poszt-szovjet térség biztonságpolitikájának kutatója nyilatkozik a putyini információs hadviselésről.)

A másik téma, ami nincs a Századvég folyóiratszámában az az, hogy milyen szerepet játszik a magyar kormány az álhírek terjesztésében, propagálásában.  De mondjuk ennek hiánya talán érthetőbb okokra vezethető vissza. Köztudomású ugyanis, hogy a Századvég a legfőbb kormányzati agytröszt, állam az államban, amely éjt nappallá téve javasol. A kormánynak. Sőt, Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány kuratóriumi vezetője az Origónak pár hónappal ezelőtt egyenesen arról beszélt, hogy a

Századvég úgy működik, mint egy „gondolatminisztérium”, nemcsak a kormányt támogatjuk új ötletekkel és tanácsokkal, hanem kiemelten a miniszterelnök úr munkáját is.

Az Origo névtelenül megjelenő cikkei mondjuk olykor tényleg egészen úgy festenek, mintha egy „gondolatminsiztériumban” készülnének. Ahol ezek szerint jut idő arra is, hogy lapszámot szenteljenek az álhíreknek.

(MEGJEGYZÉS: azoknak jelezném, akik esetleg a múlt héten itt megjelent tanulmány következő részét keresnék, hogy ez nem az, de az is készül.)