A XX. század tömegmédiájának egyik alapszabálya olyan dogmává rögzült, amely sajnos nem csak a riportereket óvja attól, hogy véleményüket publikálják, hanem a publicistákat is, hogy riporteri munkát végezzenek. Azaz kilépjenek az utcára, és megnézzék azt, amiről írnak.

Azzal sem értek teljesen egyet, hogy a hírcikkekben ne jelenhetne meg – bizonyos szabályokat betartva – a tudósító véleménye.

De ez más lapra (bejegyzésre) tartozik.

Most inkább ennek másik oldaláról lesz szó, nevezetesen: a publicisták jó része miért gondolja úgy, hogy a jó véleménycikk garanciája – a hír és a vélemény elválasztásának szent intelmét szem előtt tartva – négy fal meg egy csukott ajtó. (És hogy miért fosztja meg ez őket attól, hogy a jövőben is  újságíróként dolgozhassanak – bár kétségtelen, ez egyre többeknek egyre kevésbé vonzó kilátás.)

A legtöbb szerkesztőségi publicisztika és blogbejegyzés kommentárként születik és az is marad. Nincs ezzel semmi gond, egy hír, egy tényközlés, egy számadat, egy mondat befészkeli magát a szerző fejébe, és lesz belőle – jobb esetben – valami eredeti gondolat. De miért ne léphetne tovább a publicisztika szerzője?

Véleménye mindenkinek van, és mindenki tudja, mije van még mindenkinek (és miért nem kíváncsi a máséra). Jó, mondjuk legyen (majdnem) mindenkinek széles sávú internet hozzáférése. Tehát kutatómunkával alátámasztott véleménycikket írni ma már akár a számítógép mellől is lehetséges, könyvtár sem feltétlenül szükségeltetik hozzá.

Sok eseteben azonban az élet nincs fenn az interneten.

Vagyis az, amitől egy publicisztika jó, eredeti, élő és igaz lesz. Azaz – persze nem mindig – jó, ha a publicista riporteri munkát is végez cikke megírásához. Lettlégyen szó interjúk készítéséről, háttérbeszélgetésekről, közvetlen élmények szerzéséről.

Az angolszász újságírói gyakorlatban van erre egy elnevezés: reported opinion. Azaz tudósítói munkával alátámasztott vélemény.

Sokféleképpen lehet ezt csinálni, a lényeg, hogy a publicistának olykor fel kell emelnie… na azt, ami mindenkinek van, és kicsit járni-kelni, meg-megállni, beszélgetni. (Vagy legalább a telefonkagylót…)

A múlt heti angliai riportút során futottam össze „terepen” a Sun egyik sztárpublicistájával, Rod Liddle-lel, akinek a Sunday Times-nál (másik Murdoch lap) van egy hétvégi videóblogja is: egy technikus kollégájával járja az éppen szem előtt lévő sztorik színhelyeit és meglehetősen bántó, de legalábbis kellemetlenkedő kérdéseket tesz fel ledermedt interjúalanyainak. A flegmaság, az interjú alatti cigarettázás és olykor sörivás is mind ezt az attitűdöt igyekszik kidomborítani – azt hiszem, sikerrel.

(A borítóképen, amelyet szerény személyem készített, itt pl. Liddle egy – most mindegy miért – vezető hírré vált kisváros polgármesterével beszélget… sörrel és cigarettával.)

Írásban is ez a hepciáskodás Liddle védjegye: a politikai korrektséget megelégelt, érzésem szerint inkább alsó-középosztálybeli olvasói számára felszabadító élmény, hogy van egy alak, aki kiosztja az okoskodókat. Mert van hozzá esze, bátorsága és iskolázottsága is.

Igazából semmi extra, egészen biztosan Magyarországon is lehet találni ilyen erősebb személyiségeket klaviatúra és kameraközelben. De két dolog mégis róla jutott eszembe:

  1. A sikeres és élvezhető videós újságírás nem azon múlik, hogy valaki tudja-e kezelni a kamerát – egy kicsit bizalmatlan vagyok azokkal, akik erre túl nagy hangsúlyt fektettek (l. http://mindymcadams.com/tojou/). Azt hiszem, nyerőbb kombináció, ha valakinek van műveltsége, olvasottsága, tájékozottsága, határozott világlátása, és legfőképpen felismerhető-azonosítható, utálható vagy szerethető személyisége. A többit a technikus megoldja.
  2. Akiket nem érdekel, hogy mi van odakinn, a legritkább esetben képesek a fenti kvalitásokat megcsillantó véleménycikket írni odabenn. Persze vannak kivételek… kevesen.
  3. Azt hiszem, az efféle újságírás ha nem is azonos, de előszobája annak, amit úgy hívnak, the journalism of ideas, azaz a gondolatok újságírásának (l. Malcolm Gladwell írásai a New Yorkerben, ill. könyvei). Ez pedig szerintem azon kevés területek egyike, ahol a profi újságírásnak lesz keresnivalója még a jövőben is.