Az angolszász médiának van egy intézménye, amely az európai sajtóban nem nagyon tud meghonosodni. A magyarban meg sajnos sehogy sem. Valóságos műfajról van szó, amely az esetek többségében csupán hasznos, más esetekben csak vicces. Olykor pedig felér egy rituális öngyilkossággal. Legalábbis nyilvános önkritika, amelynek aktusával az adott sajtótermék elkötelezettségét és komolyságát is bizonyítja olvasótáborának.
Nos, a helyesbítésről van szó.
Nem a sajtóper útján kibrusztolt helyreigazításról, hanem annak gyakorlatáról, hogy a lap tévedéseit saját magától és rendszeresen – többnyire egy erre a célra szolgáló rovatban – helyreteszi. (Ez főként nevek, számok, dátumok helyesbítését jelenti.)
Az interneten a követhető helyesbítési gyakorlat ha lehet, még fontosabb (lenne), mint a nyomdafesték korában: sokkal gyakrabban olvasunk archív anyagokat (pl. az internetes keresőkön keresztül bukkanunk rájuk), mint korábban. Ha valaki mondjuk évekkel később talál rá egy cikkre, és – mint ahogy ez a legtöbb esetben sajnos így van – a szerkesztőség nem közli az olvasóval, mikor, mit és miért helyesbítettek benne, vagy éppen a rossz verzió maradt fent a honlapon, akkor a történelem hibás verziója terjed el, az esetleg kevésbé olvasott valódival szemben.
A helyesbítés, ez a napi szerkesztőségi harakiri azonban nem mindig a lényegről szól. Még a legnagyobb lapoknál is megfigyelhető, hogy általában a kevésbé érzékeny témákban a legprecízebb a helyesbítés – jobb ugye ezen a terepen bizonyítani a pontosság iránti elkötelezettséget.
Craig Silverman az amerikai Poynter Intézet honlapján futó blogjában (Regret the Error), közzé tette az év helyreigazításait. Ezek szerint az Év helyesbítése az Economistban jelent meg. A Bloomberg gazdasági szerkesztősége azért tiltakozott az üzleti hetilapnál, mert az Economist azt találta írni, hogy Bloombergéknél a munkaidő alatt a munkatársaknak még egy fröccs elfogyasztása sem megengedett. (Tiltakoztak, hisz újságírók, és isznak egész nap). Az Economist sajnálkozó helyesbítését úgy zárta: „bizonyára mi is ittunk munka közben [amikor a helyesbítést megfogalmaztuk]”.
Aki a sajtóban dolgozik, az pontosan tudja, hogy az is viszonylag hétköznapi, amikor egy külügyi államtitkárt – bármilyen meglepőnek is tűnik az adott szövegkörnyezetben – egy cikk belsőépítészként azonosít. (A Vogue magazintól idézett helyesbítésben ez szerepel.)
Van ezek mellett persze még egy csokorra való meglepő vagy mulatságos helyesbítés, ahogy ez az év végi összeállításokban szokás. A New York Times alábbi helyreigazításában – amely része ennek a csokornak – azonban van valami nyugtalanító:
„Egy hétfői cikk, amely Jack Robinsonról és Kirsten Lindsmithről szólt, két Asperger szindrómás főiskolásról, akik egy intim kapcsolat veszélyes vizein eveznek, hibásan nevezte meg a „My Little Pony” című gyerekrajzfilm szereplőjét, amelyről Ms. Lindsmith azt mondta, hogy ha rá gondol, felvidítja. Twilight Sparkle-ról van szó, a fura értelmiségiről, nem pedig a kedves, állatszerető Fluttershyról.”
Az amerikai közszolgálati rádió, az NPR kommentátorának megjegyzése a médiáról szóló magazinműsorukban: bárcsak az iraki háborút felvezető híradásaiban ragaszkodott volna ennyire a tényekhez a New York Times.
Csakugyan.
——-
HELYESBÍTÉS. E blogbejegyzés egy korábbi változata nem fogalmazott világosan az Economist helyesbítését illetően. A valóság tehát az, hogy az Economist sajnálkozását fejezte ki, mivel azt állították, hogy a Bloombergnél egy fröccs elfogyasztása sem megengedett munkaidő alatt. Ezárt jutottak arra a következtetésre, hogy [az Economistnál] részegek voltak, amikor cikküket a Bloombergről közzétették. Egészen pontosan a helyesbítés így szólt:
Ennek a cikknek egy korábbi változata azt állította, hogy a Bloomberg Businesweeknél dolgozó újságíróknak még egy fröccs munkaidő alatti elfogyasztásáért is büntetés jár. Ez nem igaz. Sajnáljuk. Bizonyára mi is ittunk munka közben.
Én is sajnálom. Pedig még csak nem is ittam.
