KezdőlapA blogrólHelló, világ!...

Helló, világ!

Talán nem slendriánság meghagyni a a WordPress tesztbejegyzésének címét: a „Hello World!” üdvözletnek nagy hagyománya van, már ami a digitális vállalkozások első, sokszor nem is olyan bizonytalan lépéseit illeti. A Wikipedia idevágó szócikke szerint 1972-ben bukkant fel egy programozást oktató jegyzet tesztprogramjában. Azóta az oktatási anyagokban a „Hello World!” képernyőre való kiírása gyakran az első példaprogram feladata.

Tehát akkor Helló, világ! Ez itt az Első leütés blog, amelynek elsődeleges célja, hogy blogfelületet teremtsen az Első leütés című könyvhöz. Ami pedig nem más, mint egy újságíróknak vagy leendő újságíróknak szóló tankönyv és kézikönyv.

 

Helló, világ! – mondom, és kicsit meg vagyok illetődve, mivel hat év munkája van ebben a kötetben, nehéz elhinni, hogy hamarosan a könyvesboltokba kerül, hiszen nehéz volt elhinni azt is, amikor pár hete először a kezembe foghattam a frissen kinyomtatott könyvet. (A szerzőről, azaz rólam, itt olvashatsz pár mondatot.)

Mely könyv reményeim szerint némileg más, mint amelyek az elmúlt húsz esztendőben Magyarországon e témában megjelentek, és amelyet haszonnal forgathatnak majd a kezdő és „haladó” riporterek is. Csakúgy mint az írástechnikájukat fejleszteni vágyó bloggerek és „civil” riporterek is.

(Hogy milyen is pontosan ez a könyv, arról itt olvashatsz, vagy le is tölthetsz belőle részletet itt, illetve a kiadótól máris, premier előtt megrendelheted itt, vagy ha a jobb felső sarokban lévő „Bolt meglátogatása” linkre kattintasz)

Végezetül néhány praktikus megjegyzés a bloghoz:

  • Korábban létezett már a blog.hu-n egy Első leütés blog, azt is én írtam egy ideig, míg a blogot el nem sodorták a napi tennivalók, illetve hogy egyre húzódott a kézirat befejezése. Ennek a blognak a bejegyzéseit átemeltem ide, a belső linkeket még nem mindenhol frissítettem… türelem.
  • Ezt a blogot teljes egészében én raktam össze WordPressben. Tulajdonképpen az első ilyen projektem. Ha valami nem működne vagy nem tetszik, jelezd, igyekszem kijavítani. Ugyanakkor itt is türelem, türelem, mivel sok a melóm, és nem ebből lesz pénz a gázszámlára…


 

 

A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon

Írj olyan cikket vagy posztot, amelyet olvasóid is szeretni fognak! Legyen szó rövidhírről vagy hosszú magazincikkről, az ELSŐ LEÜTÉS megmutatja, HOGYAN.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon örülök, hogy visszatértél. Persze nem unatkoztam „elsőleütésileg”, mert rendszeresen visszaolvastam bejegyzéseidet. Persze így újra live pluszöröm!

    Köszönöm előre is, és remélem, átjött a lelkesedésem!

Többféle bejelentkezéssel is hozzászólhatsz

Legolvasottabb posztok