Címke: BBC
Mindenki anyósa, a Daily Mail
Ó, ne! Nem elég, hogy Schmitt Pál elnökségét romba döntötte a botrány, hogy kisdoktorija plágium, máris itt egy újabb szerzőjogi kihágás, amely az Egyesült Királyság integritását veszélyezteti. Lehetséges lenne, hogy a királynő nagymamája egy szakácsnő volt, és ráadásul francia?
Tim Harford és a brit tudósok 1.
Néhány szó számokról és újságírókról Tim Harforddal, aki egész karrierjét annak szentelte, hogy bizonyítsa, lehet kapcsolat a két halmaz között.
Miért költött a BBC százmillió forintot magánnyomozókra?
Vagyis háromszázezer fontot, hogy az autentikus mérőszámoknál maradjunk – ennyit ismert be a Leveson vizsgálat tegnapi meghallgatásán Mark Thompson, aki 2004 óta igazgatja a BBC-t. Ezt én legalábbis nem egészen értem. Három nappal a hétfői meghallgatás előtt, pénteken Thompson azt mondta egy beszélgetésen, "teljesen bizonyosak abban" a BBC-nél, hogy nem érintettek a lehallgatási botrányokban. Hogy ezt mondta, ebben meg én vagyok teljesen biztos, mivel kb. egy méterre ültem Mr Thompsontól, amikor ezt kijelentette.