Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója csütörtökön rövid blogbejegyzésben tudatta a világgal, hogy aznap reggel immár több mint egymilliárd Facebook felhasználó nyomogatta a lájkokat az első számú közösségi hálózaton. (Hogy egészen pontos legyek, arról adott hírt, hogy az elmúlt hónap során ennyien használták aktívan a Facebookot).
Impozáns szám, és egyben félelmetes is: bolygónk jelenlegi népességét figyelembe véve (7,044 milliárd) minden hetedik földlakó a valódi mellett virtuális térben is éli magánéletét. (Most tekintsünk el attól, hogy a valódi Facebook fiókok mellett hány lehet a vállalati vagy álfiók ebből az egymilliárdból.)
Ennek gazdasági, politikai és nemzetbiztonsági vonatkozásai, következményei beláthatatlanok (elég csak arra gondolni, miért ódzkodik a Facebooktól Kína, Oroszország vagy leginkább Irán). Ám ez a poszt most nem foglalkozik azzal, melyik amerikai nemzetbiztonsági szolgálatnak milyen hátsó kapuja lehet az FB-s kapcsolatrendszerek feltérképezéséhez.
Inkább egy másik érdekes számról tennék említést. A Mashable blog a hír apropóján egy sokkal izgalmasabb adatra hívja fel a figyelmet, amelyet Zuckerberg (vagy PR-csapata) a bejelentéshez csatolt statisztikákban közölt. Ez pedig az, hogy az egymilliárd Facebook felhasználónak átlagosan 140,3 kapcsolata van. Miért érdekes ez a szám? Legfőképpen azért, mert ez igen közel esik az ún. Dunbar-számhoz (értéke: 148), amely azt jelöli, hogy egy emberi lény nagy átlagban maximum hány emberrel képes aktív közösségi kapcsolatot fenntartani.
A szám névadója Robin Dunbar antropológus, aki kiterjedt kutatásai alapján adta meg ezt az átlagot (a középérték helyett talán pontosabb 100 és 230 közötti intervallumot említeni): előbb emberszabású majmok csoportbéli viselkedését vizsgálta, majd ezt – antroplógiai és etnográfiai adatok alapján – összevetette különféle vadászó vagy gyűjtögető életformát folytató társadalmak közösségi szerkezetével (amelyek leginkább őrzik a közösségi szerveződés ősibb formáit). Így kapta ezt az állandót, amelyet Dunbar azzal magyaráz, hogy az aktív közösségi kapcsolatok számát az emberi agy tulajdonságai korlátozzák. (A titok nyitja nevezetesen a neocortex. Ez pedig, ahogy a magyar Wikipedia szócikke fogalmaz, az “agykéreg legfejlettebb része […] (magyarul új agykéreg), ami a természetes kiválasztódás folyamatának utolsó szakaszában jelent meg főleg a homloklebenyben.” Ez a neocortex az, amely maximum ennyi társasági, közösségi kapcsolatot képes aktívan működtetni. Tehát mindebbe nem számítanak bele a nem kultivált, régi kapcsolatok vagy az egyéb nem ápolt, felszínes ismeretségek.)
Ez a 150-re kerekített szám sokféle emberi közösségre jellemző. Ez lenne a legkülönfélébb összetartó csoportok ideális és tipikus létszáma, amely sok helyen visszaköszön. Például kisebb települések, falvak, törzsi közösségek létszámában (ez az a határérték amelyen túl már inkább több közösség szerveződik egy településen belül), vagy pl. az ókori római hadsereg ennyi embert számoló katonai alapegységének a létszámában, de a modern vállalatok ideális létszámát is ennyiben határozzák meg.
És úgy tűnik, ez az átlagos érték jelenik meg a Facebook statisztikáiban is. Ez pedig nem csak azért fontos, mert az antropológusok most némi elégtételt érezhetnek,hogy a Dunbar-szám itt is működik, hanem mert ez azt jelenti, a nagy átlag valóban aktív közösségi kapcsolatait térképezi le, vagy működteti a Facebookon. (Illetve, hogy az online közösségépítésben is működik ez a személyes határvonal.)
Azt már csak én teszem hozzá, hogy mindez arra is következtetni enged, mennyi időt töltünk a Facebookon digitális kapcsolatrendszerűnk működtetésével. A Dunbar-számnak ugyanis van egy másik jellegzetessége is: a 150-es érték azokra a közösségekre vonatkozik, amelyek – az antropológus szerint – igen nagy túlélési nyomás alatt működnek (azaz az összetartást igen erős közösségi érdek működteti). Csak ezzel magyarázható ugyanis, hogy a határértékközeli létszámú közösségek idejüknek tetemes részét fordítják e közösségi kapcsolatok fenntartására (Dunbar szerint egy ilyen közösségi tag idejének 42 százalékát e kapcsolatok ápolása emészti fel.)
Hogy létezik-e ez a nyomás a facebookos kapcsolati hálónk esetében, azt merészség lenne állítani. (Persze, ha a Facebook a való világ ismeretségeit térképezi le, amely boldogulásunknak is záloga, miért ne létezhetne?). De hogy fenntartása energiaigényes vállalkozás, az Dunbar adatai és a Facebook idevágó statisztikái alapján is látható…
