Mivel a szétszórtság kultúrájában élünk, mi sem természetesebb, hogy nagy kedvvel szemlézgetek olyan alkalmazásokat, amelyek némi összeszedettséget ígérnek.
Ha úgy érzed, meló közben túl sokfelé kattintgatsz, és nem tudod megállni, hogy ne pillants rá percenként az üzenőfaladra meg az emailjeidre, akkor mielőtt orvoshoz fordulnál, adj esélyt a Writemonkey-nak.
Nem, a Writemonkey nem majomszőrből készült stimulálószer leblokkolt (újság)íróknak, csupán olyan szövegszerkesztő, amelyet nem szövegszerkesztésre, hanem szövegírásra találtak ki. A fejlesztők koncepciója látszólag egyszerű: tüntessünk el minden zavaró dolgot a képernyőről, és hagyjuk egyedül a szerzőt azzal, akivel igazából már régóta szeretne egyedül maradni. Illetve amivel. Azaz a szöveggel.
A produkcióval. A művel. Az alkotással.
A Writemonkey-ban alapból egy totál fekete képernyőt látunk, egy kis zöld kurzorral, ahova máris róhatjuk a karaktereket.
Ijesztő, nem?
Igazából nem. Ez a majom ugyanis csak látszólag rekedt meg a számítástechnikai törzsfejlődés MS-DOS korszakában. Az, amit ez az egyszerűség rejt, impozáns, és remekül használható. (És valójában a Writemonkey rejtett tudásával hozott újat, hiszen egyáltalán nem műfajteremtő: a cikk végén rövid felsorolást találsz a hasonló, de szerintem nem ennyire izgalmas programokból.)
Egy kis Markdown
Nos, mi van a motorháztető alatt? Mi az, amitől izgalmas lesz a mi nagy büdös semmink a képernyőn?
A motorháztető alatt a Markdown nyelv található, amely tulajdonképpen a html-kódnak egy egyszerűsített változata. A lényeg az egészben az, hogy pár (illetve sok) olyan funkciót, amely hasznos a szövegek írása közben, nem kattintgatással lehet elérni, hanem a gépelés közben a szövegbe beírt egyszerű kódokkal. (Mert ugye ez állítólag nem töri meg az író lendületét.)
Hogyan is kell ezt elképzelni? Pl. ha könyvjelzőt akarok beilleszteni a szövegbe, ahová később egyszerűen vissza akarok térni, akkor nem egerészek, csak beírom, hogy:
@@könyvjelző (ahol „könyvjelző” helyett természetesen állhat bármilyen név).
Vagy ha közcímet, alcímet szeretnék elhelyezni, akkor nem vesződöm a stílusokkal, hanem csak beírom, hogy
#alcím (ahol „alcím” helyett természetesen állhat bármilyen név, és a #-ok száma meghatározza milyen szintű alcímet akarok odaszúrni épp).
Vagy ha csak egy olyan megjegyzést, amely nem része a szövegnek, akkor új bekezdésben annyit írok, hogy
//
és amit ezután gépelek, nem számít bele a karakterszámba, és nem is lesz benne a végleges szövegben, csak én látom, mint saját megjegyzésemet.
Szóval rengeteg funkció elérhető ilyeténképpen, nem célja ennek a posztnak, hogy felsorolja az összeset (pl. jegyzetek, címkék, listák, betűtípusváltások, behúzások, és webes hivatkozások stb.)
Jumps – Írásunk szerkezete egy ablakban
De miért jó nekünk, hogy könyvjelzőket, címkéket és alcímeket helyezünk el a szövegben? Többek között azért, mert ha megnyomjuk az alt+j billentyűkombinációt, akkor szövegünk remek kis áttekintő vázlatát láthatjuk: A címek, címkék, könyvjelzők, megjegyzések, idézetek és webes hivatkozások között tudunk gyorsan navigálni (a szöveg természetesen azonnal a kiválasztott helyre ugrik).
Tudom, a Microsoft Word is rejt egy „outline” funkciót, amely hasonló elven működik, de az egyszeri íróember számára a Writemonkey-é használhatóságban egyértelműen felülmúlja a Wordét. Szerintem egyéb, az alkotó írást támogató funkcióiban is.
Menük
Akit ijeszt a nagy fekete semmi, ami kezdetben vala, és aki a billentyűkombinációkkal nincs még tisztában (ezzel az elején mindenki így lesz, de segít az F1 gomb, amely előhívja a kombinációk listáját), egy egérkattintással felhívhatja a képernyőre a gazdag menürendszert: jobb egérgomb bárhol a feketeségben, és lőn világosság. Itt aztán feltárul, mi mindenre képes a Writemonkey! Csak hogy egy kezdeti, de fontos lépést említsek: saját ízlésünkre (és szemüvegdioptriánkra) szabhatjuk megjelenítését (pl. a háttér és a betű színét, az utóbbi típusát, méretét, vagy hogy jelölje-e a szövegszerkesztő valamiképp a képrenyőn az alcímeket, és ha igen, miként stb., stb. stb.), illetve érdemes az automatikus mentés beállításait munkatempónkhoz igazítani.
További izgalmak
Talán az eddigiekből is látszik, hogy egyetlen blogbejegyzésben nem lehet kimerítően írni a Writemonkeyról. Ezért egynémely hasznos funkcióját itt a poszt végén csupán kedvcsinálónak említeném:
- Kifinomult mentési rendszer: ha ezt beállítjuk, a Writemonkey automatikusan ment, és korábbi szövegváltozatainkat is önműködően tárolja (nem kell talán ecsetelni ez mennyire hasznos lehet).
- Internetes keresés billentyűparancsra: tíz gyakran használt internetes keresőt lehet megadni, amelyek gyorsbillentyűkkel a szövegből elérhetők. Így egyetlen gombnyomással kereshetünk a szövegünkben kijelölt szóra pl. a Google-ben, Wikipediában vagy kedvenc szinonima szótárunkban.
- Összetartozó fájlok rendszerezése: ha valaki úgy dönt, hogy háromezer oldalas családregényét ötvenkét fájlban írja meg, a Writemonkey támogatja, hogy ezeket egységes szerkezetben lássa. Az egyes fájlok a Jump ablakban az alcímekhez hasonlóan megjeleníthetők.
- Haladvány oszlop (jó, legyen inkább „Progress bar”): nagyon hasznos, ha cikkünket méretre kell gyártani. A képernyőn jelzi, hogy szövegünk hány százaléknyit töltött már ki a megadott karakterszámból. (Előbb a beállításoknál meg kell adnunk, hogy látszódjék az információs sáv, majd az F12 megnyomása után beállíthatjuk ennek részleteit. Pl. azt is, hogy lapzártánkig mennyi időnk van.)
- Kifinomult szövegszámláló: Ha akarjuk, a képernyőn jelzi a karakterszámot (ld. előbb). De számolhatunk szavakban és oldalban is (amelynek karakterszáma szabadon beállítható – ez hasznos, akinek munkáját „flekkben” számolják el).
- Szövegraktár: minden szövegfájlhoz tartozik egy „szövegraktár” (repository). Egyetlen gombnyomással átválthatunk egy olyan ablakba, amelyben a szöveghez tartozó megjegyzéseinket, linkjeinket, ötleteinket stb. tárolhatjuk. Ezt a Writemonkey természetesen ugyanabban a fájlban tárolja, amelyikben szövegünk is nyugszik békében.
- Ha már egyszerűen: az Esc gomb megnyomásával egyszerűen kiléphetünk az egész képernyős üzemmódból. A Writemonkey ekkor egy kis ablakra zsugorodik, és így feltárul előttünk régi, megszokott, figyelmünket folyton elkalandozásra csábító munkakörnyezetünk.
- Egyszerű szövegfájlt ment: Az egyszerűségről jut eszembe, hogy szövegünket egyetlen textfájlba menti. De kedvünkre exportálhatunk a programból pl. Word formátumba, amelyben természetesen a Markup kódok már nem jelennek meg (csak eredményük: pl. az alcímek, a listák vagy a félkövér szedés).
- Hordozható: Kicsomagolás után oda másoljuk a Writemonkey programkönyvtárat, ahová akarjuk. Akár egy pendrive-ra. Onnan is működni fog.
- Helyesírás-ellenőrzés: Magyar nyelvű még nincs benne, de a szoftver fórumán meg lehet kérni a fejlesztőt, és akkor szerintem küld ilyet. (Gondolom valamely nyílt forráskódú szótárgyűjteményt használ a program). Egyébként van helyesírás-ellenőrző szolgáltatás.
Mire jó a Writemonkey?
Szerintem a (magyar) helyesírás-ellenőzrő hiánya egyáltalán nem fájó. Mivel hogy a program célja az, hogy lehetőleg ne álljon az író és szövege közé. Azaz a Writemonkey az alkotófolyamat első fázisában lehet hasznos, amikor az ember úgy ír, hogy az első változatot, a digitális piszkozatot még úgyis letisztázza majd. És ennek az utólagos szerkesztgetésnek, letisztázásnak már lehet színhelye egy klasszikus szövegszerkesztő. (Csak az első lendületet ne törje meg semmi.)
Ebből is látszik, hogy a program nem mindenki számára egyformán hasznos. Hiszen vannak olyanok, akik egyből, egy lendülettel szinte nyomdakész szöveget alkotnak, és nem szeretnek később újra bíbelődni vele. Őket bizonyára bosszantaná, ha mondjuk a helyesírás-ellenőrző hiánya miatt újra elő kellene venni a szöveget egy másik programban. (Tudom, tanuljon meg az ember helyesen írni, de az elütések kiszűrésére tényleg érdemes használni.)
Azoknak azonban, és sajnos többségünk ehhez a csoporthoz tartozik, akiknek az első változat megírása olykor gyötrelem, jó szolgálatot tehet a figyelemösszpontosításra sarkalló WriteMonkey.
Hasonló szovtverek
Az (újság)írók halogatásra való hajlamának tűrhetetlen mértékű elterjedtségét és emiatt való általános kétségbeesettségüket jelzi, hogy a hasonló elven működő szövegszerkesztők egyre népszerűbbek a különféle számítógépes platformokon. A teljesség igénye nélkül íme néhány azoknak, akik nem bíznak bennem, és szeretnék megnézni a többit is:
Még mindig imádon ezt a blogot!