Ebben az egész Pussy Riot ügyben nekem igazán egy nyugtalanító momentum van. Az pedig Julian Assange.
Jogos a kérdés: hogy jön az orosz női punk banda ügyéhez a Wikileaks megalapítójának egyre kacifántosabb története?
Nem hiszem, hogy ismernék egymást személyesen, és nem feltételezem, hogy a meglehetősen szerény előadói repertoárral rendelkező együttes számai ott csücsülnének Assange zenelejátszóján – ha van neki olyan.
Igazából két sajtófotó gondolkoztatott el. Az egyiken a punkok láthatók, ahogy a moszkvai bíróságon egy üvegkalitkában ülnek (például itt), a másikon Julian Assange, ahogy augusztus 19-én Londonban tulajdonképpen egy másik kalitkából, az ecuadori nagykövetség erkélyéről szónokol, (például itt.) miután a latin-amerikai országtól politikai menedékjogot kapott.
Ha valaki még Madonnától nem értesült volna erről, az orosz lánycsapatot azért ítélték ma két évre a moszkvai bíróságon, mert a Megváltó Krisztus székesegyházban maszkkal és gitárral felszerelkezve performanszot tartottak. Ennek során Putyin elnök hatalomból való távozásáért könyörögtek a Szűzanyához. Vagyis inkább énekeltek. Vagyis inkább nem tudom, mert nem voltam ott. Az együttes és a hozzájuk köthető Vojna csoport korábbi ténykedéséből viszont arra lehet következtetni, hogy a hívek körében az előadás nem arathatott osztatlan sikert, a bíróság pedig a művészi szabadság e szertelen megnyilatkozását garázadságként értékelte.
El kell ismernem, azok közé tartozom, akik a bontott csirke vaginában való nyilvános elhelyezésében, és egy hídra festett pénisz graffitiben sem látnak túl sok művészi értéket. Ez a fajta provokáció számomra unalmas, öncélú és semmitmondó.
Mindezek ellenére a kétéves ítélet valóban szigorú, még akkor is, ha az efféle viselkedést az oroszországinál „fejlettebb” demokráciákban sem hagyta volna teljesen szó nélkül a bíróság.
Szóval Putyin rendszerét sem kívánom mentegetni. Még akkor sem, ha megjegyzem, Borisz Jelcin országlása alatt, aki aztán tényleg a Nyugat kedvence volt, nemes egyszerűséggel szétlopták a föderációt. (Putyin népszerűségének gyökere és az orosz ellenzék gyengeségének oka ebben keresendő.)
Ám így, ahogy nézem az Assange-ról készült felvételeket, a Pussy Riot miatt indult nyugati tiltakozás (komoly kormánybírálatok, elismert művészek, sportolók) most mégis abszurdnak hat. Assange ügyében a washingtoni külügy valahogy nem tiltakozott. Márpedig Assange azért tartózkodik az ecuadori nagykövetségen, mert oda menekült. És azért oda, mert különben kiadták volna Svédországnak. És azért adták volna ki, mert két hölgy azt állítja: igaz, hogy beleegyezésükkel létesített velük szexuális kapcsolatot, valamiképp mégis megerőszakolta őket. Az ügy Londonnak pedig hogy hogy nem annyira fontos, hogy emiatt állítólag még a követség megrohamozása is felmerült, ami legalábbis diplomáciatörténeti esemény lenne a szigetországban. (Ilyesmi eddig csak Teheránban volt szokás).
Nem gyártanék összeesküvés-elméleteket, de akadnak, akik úgy látják, a svédországi eljárás másról szól.
Assange pedig, aki korábban WikiLeaks nevű projektje keretében egyebek mellett irdatlan mennyiségű diplomáciai táviratot hozott nyilvánosságra, és irdatlan mennyiségű borsot tört elsősorban az Egyesült Államok orra alá, attól tart, hogy Svédország csak előszoba lenne Amerikához, ahol vele a bíróságon épp annyira bánnának kesztyűs kézzel, mint a Pussy Riot-tal Moszkvában.
Hogy mi történne, ha Assange-t London ki tudja adni Svédországnak, azt bizonyosan nem tudjuk. Lehet, hogy semmi. És lehet, hogy a hálószobákban tényleg történt valami szörnyűség.
Viszont azt is az olvasó fantáziájára bíznám, hogy eldöntse, a szólásszabadság szempontjából a két ügy közül melyik a fajsúlyosabb: a puncik és csirkék vagy mondjuk az iraki helikopteres videó?
