Az újságírás egyik megmagyarázhatatlan és kegyetlen alapszabálya: a szőrös és simogatható állatokról – a kutyákról, macskákról, nyulakról – szóló sztorik mindig eladják az újságot. Kegyetlen, mert hogy sajnos ilyet az esetek többségében nem tudunk prezentálni az olvasónak.
Sok-sok példát lehetne hozni erre, de ilusztrálásképpen álljon itt egy, az Insiko 1907 nevű tanker katasztrófája (a sztori végkifejlete a BBC-n itt). 2002 márciusában pár száz kilométerre Hawai szigetétől, nemzetközi vizeken tűz ütött ki a hajón, amelynek következtében egy tengerész meghalt, tizenegyet viszont sikerült kimenteni. A kapitány kutyája azonban a fedélzeten maradt. Miután a mentőalakulatokat a tévénézők és az újságolvasók szívtelenséggel vádolták, gyűjtés indult a kiégett és gazdátlanul sodródó hajó fedélzetén hagyott Forgea kutya megmentéséért. Egy kudarcba fulladt, 50.000 dollárba került mentési akció után végül, majdnem egy hónappal a katasztrófa után, halászhajóknak sikerült kimenteni a kutyát. A hajón lévő és környezetszennyezéssel fenyegető 22.000 liter dízelolaj érezhetően kisebb hírértékűnek bizonyult a kutyánál.
Komolyra fordítva a szót, érdemes megnézni, mi hozza izgalomba az ovasót a kutyákon kívül. Ehhez William Blundellt hívom segítségül, akinek könyve (The Art and Craft of Feature Writing) az egyik legjobb könyv, amit valaha is olvastam a riportírásról. (Talán lenne értelme egy magyar fordításnak is, bár Blundell, aki a Wall Street Journal riportere, majd riport szerkesztője volt, bőséggel megszórta a könyvet saját írásaiból vett példákkal, amely írások kitűnőek, de talán a magyar olvasónak kevésbé beszédesek. Mindenesetre a könyv rendszeres vendég lesz ebben a blogban.)
Nos, Blundell az alábbi sorrendet állította fel könyvében arra nézvést, hogy mi érdekli az újságolvasókat:
- Kutyák. Lásd elébb.
- Emberek: hírszereplők. Ha kutya, macska nincs, nyilvánvalóan az emberek a legfontosabbak. A hús-vér emberek. Közülük is azok, akik részesei – okozói vagy elszenvedői – az eseményeknek. A hírek szereplői. Az újságírónak törekednie kell arra, hogy sztorijait ilyen élő, érző karakterekkel „benépesítse”. Hiszen az olvasó első sorban arra kíváncsi, kivel mi történt. Hogy a hús-vér emberekkel mi történt. Nyilván ehhez olyan szereplők, nyilatkozók kellenek, akik valamilyen szempontból passzolnak a történethez, odaillőt és érdekeset mondanak (okozói, érintettjei az esemlnyeknek). És az is nyilvánvaló, hogy vannak olyan történetek, amelyek nem szolgálnak ilyenekkel. Ebben az esetben viszont nem túl célravezető csak az elv érvényesítése miatt szereplőket a cikkbe rángatni. Ahogy Blundell fogalmaz: „Egy raktárkészletezésről szóló cikk például nem sokat profitál abból, ha egy targoncás keresztülhajt rajta” . Legfeljebb erőltetetté teszi az írást.
- Tények. Legalábbis azok, amelyek a téma szempontjából nélkülözhetetlenek, érdekesek és előrébb viszik az írást. Blundell figyelmeztet : Nem tartoznak ezek közé azok, amelyek feleslegesen teszik próbára az olvasó figyelmét, mert csak azért vannak belelapátolva a cikkbe, hogy a riporteri munka hiányosságait elfedjék.
- Emberek: megfigyelők. Vagyis azok, akik nem részesei az eseményeknek, de véleményük van róla. Nos, véleménye mindenkinek van, ezért ezeknek az embereknek (szakértők, elemzők, szóvivők) a mondandóját illik mértékkel adagolni az olvasónak: szerepeltetésük olykor hasznos lehet, de megnyilvánulásaik senkit sem fognak lázba hozni. A gazda, aki az aszályos idő miatt tönkre megy, és földjét elviszi a hitelező, összehasonlíthatatlanul izgalmasabb megszólaló a mezőgazdaság válságáról szóló cikkben, mint egy légkondicionált szobában üldögélő agrárelemző – még akkor is, ha a szakértő által elmondottak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a történések hátterét, kontextusát felfedd az olvasók előtt. (Hogy miképp nem bír hírértékkel a szakértők öncélú szerepeltetése, arról írtam itt).
- Számok. Kétségtelenül a legunalmasabbak és a legnehezebben feldolgozhatók az olvasó számára. Olykor sajnos nélkülözhetetlenek, de soha ne feledd: a nagy számok – életszerű példák, hasonlatok nélkül – nehezen feldolgozhatók egy olyan szövegben, ahol az olvasó elsősorban a történetre és az emberekre kíváncsi. Olykor nem kis leleményt igényel, hogy a legszükségesebb számokat úgy helyezd el a szövegben (vagy a fő szövegen kívülre, keretes írásba), hogy az olvasó ne veszítse el türelmét, és ne hagyja abba a cikket félúton.
Mindebből mi a tanulság? Blundell mester erről a következőképp fogalmaz: „Ideje megszabadulnunk a számok némelyikétől, a szakértők semmitmondóbb megnyilatkozásaitól, és helyükbe friss, tényszerű információkat tenni, valamint olyan, az életből vett, megvilágító erejű példákat [, eseteket], amelyek a történetet az olvasó emlékezetébe vésik”.
