Kezdőlap Eszköztár Szövegszerkes...

Szövegszerkesztők íróembereknek: miért a Scrivener vagy az Ulysses a legjobb választás?

Mindannyian jártunk már így: huszonhatfelé vannak a feljegyzéseink, képtelenek vagyunk követni, hova mentettük a szöveg legfrissebb változatát, óriási masszává válik szövegszerkesztőnkben egy hosszabb munka, és már mi sem tudjuk, hogy ki kicsoda és még mit kellene beleírni a cikkbe. Minél többet görnyedünk a gép előtt, egyre kaotikusabbá válik a könyvtárrendszer – majd egy szép napon eltűnik az egész a nagy büdös semmibe. Nem csak azért, ahogy Örkény írja, mert mindnyájan onnan jövünk, hanem mert véletlenül kidobunk egy foldert, amit nagyon nem kellett volna.

Van aki tehát évek alatt, de olyan is, aki azonnal rájön arra, hogy a megszokott szövegszerkesztők nem feltétlenül a legjobb eszközök arra, hogy „írói” munkásságukat digitálisan kiteljesítsék. (Arról pedig számos rémtörténet szolgál tanulságul, hogy miért nem jó a szerkesztőségi rendszerekben vagy a WordPressben dolgozni: sokkal jobban járunk, ha oda már “csak” a kész alkotást másoljuk be.)

Az olyan szövegszerkesztők, mint a Word vagy az Open Office nagyszerű programok, és kitűnően használhatók mondjuk irodákban vagy iskolában. De bárki, aki rendszeresen cikkeket ír, vagy nagyobb, hosszabb írásművek elkészítésére adja fejét (forgatókönyv, regény, tényfeltáró riport, disszertáció, nagyesszé és a többi), egy idő után szembesül ezeknek a programoknak a korlátaival (pl.: hogyan rendszerezze kutatási anyagait, miképpen állítson fel valamiféle kezelhető rendszert az elkészült szövegei között, hogyan tartsa számon ötleteit, még nem kész kéziratait, javításait, szövegváltozatait, és még sorolhatnám). Vagyis elmondható, a hagyományos szövegszerkesztőket egyszerűen nem a kreatív írás céljaira találták ki.

Ennek fő oka, hogy a hetvenes-nyolcvanas években megálmodott szövegszerkesztői modellt programozó geekek ötlötték ki, nem pedig íróemberek, akik a legtöbb esetben lehet, hogy messze ostobábbak, mint a programozózsenik, ám ennek következtében sem feltétlenül érzik jól magukat ebben a kockásított „alkotói környezetben”.

Ezt felismerve az utóbbi tíz-tizenöt évben rengeteg kezdeményezés született, hogy írók, újságírók bevonásával olyan szövegszerkesztőket alkossanak, amelyek a rendszerezett írói munkát támogatják. Lehetne is ma már ajánlani vagy 15-20 alternatívát a megszokott szövegszerkesztők helyett, ecsetelve előnyeiket és hátrányaikat, mint ahogy ez a neten sok ilyen összefoglaló cikkben olvasható. Ezért abban is biztos vagyok, hogy amikor én most leszűkítem a választási lehetőséget két szoftverre, sokan felhördülnek majd. Hiszen nyilván ezeken kívül is lehetnek jó megoldások (nyilván vannak is). Csakhogy én most kíméletlen leszek, és csak azokról ejtek pár szót,, amelyek biztosan és kipróbáltan alkalmasak a fent említett célra.

És alkalmasak is lesznek.

Tehát két olyan programról, mi több, alkotói rendszerről lesz szó, amelyek működnek, felhasználóik pedig elégedettek (jobbára). Ez a két eszköz a Scrivener és az Ulysses. (Az utóbbi — sajnos csak Macre is iOS-re létezik — egyelőre). Sikerük egyik záloga, hogy fejlesztőik megélnek munkájukból, és még jóideig ebből is fognak megélni. Vagyis a felhasználóikat nem hagyják cserben, azaz:

  1. képesek a gyorsan változó környezetben (újabb és újabb operációsrendszer-frissítések) a működést hosszú távon garantálni;
  2. a különféle platformok (desktop és mobil) közötti átjárást, szinkronizációt megoldani (amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó szövegeit otthoni vagy irodai számítógépén, vagy akár mobilján, tabletjén is tudja szerkeszteni);
  3. illetve azt is, hogy az elkötelezett felhasználók népes táborának visszajelzései alapján a szoftver funkcióit folyamatosan fejlesszék, csiszolják, a felhasználók igényeihez alakítsák;

Mindhárom pont rendkívül fontos.

1. Állandó frissítések igénye

Ma már nem a Windows 95 korában élünk, földi halandó számára követhetetlenül sok frissítés jelenik meg az operációs rendszerekre vagy más, fontos háttérprogramokra. Nap mint nap. Ezt az őrületet kedvenc munkaeszközünknek is követnie kell, különben előbb-utóbb működésképtelenné válik. (Azt hiszem, nem kell ecsetelni, hogy egy csőd szélén tántorgó cég vagy egy hobbifejlesztő ezen a feladaton előbb-utóbb el fog vérezni.)

Márpedig érdemes kikötni az optimális megoldás mellett: el lehet tölteni azzal egy egész életet, hogy különféle szoftvereket nézegetünk, vajh melyik lenne a megfelelő a nagy mű létrehozására, és ez jó szórakozás is, csak ebből nem születik értékelhető produktum. De ha már elköteleztük valami mellett magunkat, alapvető elvárás, hogy hosszú évekre, akár évtizedekre is biztosítsuk magunknak ezt a munkakörnyezetet.

2. Mobil változat és szinkronizáció

Az is fontos szempont, hogy munkánkat ne zárjuk be otthoni gépünkre: laptopunkon, mobilunkon, munkahelyi gépünkön is hozzányúlhassunk szövegeinkhez. Ehhez ki kell fejleszteni az adott szoftver különféle változatait (pl. mobil platformra), és biztosítani kell a szinkronizációt az eszközök között. (Azt hiszem, senki nem kívánja vissza magának azt a korszakot, amikor otthona és munkahelye között egy USB-meghajtóval rohangált, majd a leadás előtt pár perccel vette észre, hogy épp azt az egy fájlt elfelejtette a kütyüre reggel rámenteni…)

Mindennek technikai kivitelezése nem gyerekjáték, és nem kétfilléres időtöltés.

3. Folyamatos fejlesztés és funkcióbővítés

És aztán itt van a fejlődés igénye. Eszközeinket igazán a használat során szerzett tapasztalatok csiszolhatják hatékonnyá. Ha valamely fejlesztő 3-4 évente építi csak be a visszajelzések alapján a módosításokat, javításokat, új funkciókat (vagy éppen soha), eléggé meg vagyunk lőve…

Ha a fejlesztő elvonulna Tibetbe…

Az eddigiekből is látszik, hogy az ilyen eszközök kalapálgatása igencsak idő- és pénzigényes vállalkozás. Ezért óvnék mindenkit attól, hogy zseniális, tehetséges és jóindulatú, de mégiscsak „egyszemélyes” fejlesztői teamek alkotásait válassza. Ebben az esetben ugyanis olyan programba zárjuk be magunkat és munkánkat,

  • amely javítása, bővítése, hibakövetése, alakítása hosszú távon fenntarthatatlan folyamat lesz;
  • amely projekt, az egyszemélyes fejlesztgetés miatt, kiszolgáltatottá válik az élet viharainak (pl. ha szegény programozót elhagyja a barátnője, vagy megkapja álomállását, vagy csak egyszerűen elege lesz az egészből, és elvonul egy tibeti kolostorba, 25 év múlva bukkan fel legközelebb.);

No most, a Scrivener és az Ulysses is olyan produktum, amely mögött egyrészt komoly, eltökélt és elkötelezett fejlesztői csapat áll, akik tökéletesen értik, hogy mitől döglik a légy: azaz mire van szüksége az íróknak, újságíróknak, egyetemi kutatóknak stb. egy ilyen programban, mert eleve ezzel a céllal alkották meg ezeket a szoftvereket.

Ha pedig nem mindig értenék, kialakult körülöttük egy olyan népes felhasználói kör, akiket egyszerre hajt a tettvágy, a célszerűség és a sznobéria is abban, hogy a program fejlesztését ötleteikkel folyamatosan segítsék — hiszen ez saját érdekük is. Vagyis

ezek a cégek nem csak szoftvert, hanem közösséget, szubkultúrát is teremtettek, amely egy ilyen produktum esetében nélkülözhetetlen támogatást nyújt abban, hogy a program újabb és újabb verziói óriási felhalmozott tudást és tapasztalatot hasznosíthassanak.

Az, hogy mitől jó a Scrivener és az Ulysses, és hogy jó eséllyel miért nem lép vissza az Open Office-ba vagy a Wordbe az, aki elkezdte ezeket az eszközöket használni, nos erről sok cikk született már. Én nem is részletezném itt a rengeteg hasznos funkciót, illetve azt, hogy egyszerűen miért jobb ezekben írni, mint egy hagyományos szövegszerkesztőben (és ezt tényleg tapasztalatból mondom: óceánnyi cuccot próbáltam végig). Aki kíváncsi rá, érdemes elolvasnia a funkciólistát (itt és itt) a programok honlapján, vagy megnézni pár kritikát, ismertetőt róluk. (Google a barátunk, de itt van például magyarul egy bővebb a Scrivenerről, vagy az Ulyssesről .)

Persze mindezért — az állandó javítgatásokért, fejlesztésekért — , a fentieket figyelembe véve, fizetnünk kell.

Scrivener 3 — immár Windowsra is

A mezei windowsosok számára (mint amilyen én vagyok) a Scrivener tehát az egyetlen opció a két megoldás közül). Jó hír, hogy hamarosan megérkezik erre az operációs rendszerre az a Scrivener 3, amelyet a Mac-esek már hónapok óta használhatnak. Ezzel a fejlesztők bepótolják lemaradásukat (az eddig elérhető hivatalos változat Windowsra az 1.9-es verzió volt, ami persze szintén elég komplex és remekül használható program.) Ráadásul most ingyen letölthetjük, próbálgathatjuk, sőt használhatjuk is az új verziót (mivel olyan stádiumban van a fejlesztés), illetve annak bétáját. (Itt megtalálható az ismertető és a letöltési link.)

Képernyőkép a Scrivener 3-ból

Persze a fejlesztők az esetleges, még a programban lévő hibák miatt (ezért béta, hiszen még kalapálják) nem ajánlják, hogy valaki ebben kezdje el megírni élete nagyregényét. Azt már csak én teszem hozzá, hogy mivel a szövegeket a program külön is olvasható, azaz különálló rtf-fájlokban tárolja, illetve rendszeresen készíthetünk ezekről a könyvtárakról, akár automatikusan is zippelt backupot, ez jelentősen csökkenti a próbaverzióból adódó kockázatokat. (Nekem eddig nem akadt vele problémám, de azért FIGYELMEZTETÉSKÉNT hozzátenném: senki ne hibáztasson, ha másnap leadandó doktori disszertációja elszáll benne. Azaz érdemes lehet a végleges verziót megvárni. Az óvatosabbak addig is használhatják a 1.9-es verziót. A 3-as pedig valószínűleg ez év közepéig megérkezik. )

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁS:
Szövegszerkesztő (újság)íróknak

Ami az árát illeti, 45 dolcsit kell majd leszurkolni érte, ami nem két fillér, de elég barátinak mondható, tekintve, hogy végleges licencről, és nem előfizetésről van szó. Ezért az árért akárhány saját és családi gépre felinstallálható a szoftver, és ugye belépőt váltunk a folyamatos frissítésekhez is. És 2018 második felére az iOS-es változat mellé megérkezik Androidra is a Scrivener.

Ulysses Macre: miért jó nekünk az előfizetés?

Ami a másik megoldást, az Ulyssest illeti, mint mondottam volt, a Windows júzerek ebből a paradicsomból — egyelőre — ki vannak rekesztve (bár azt hiszem, a Scrivener miatt nem igazán maradnak le semmiről). Az Ulysses viszont előfizetéses rendszerben működik: Európában 5 eurót kóstál havonta. Előnye viszont: ha nem használjuk, és nem fizetjük a díjat, fájljaink akkor is hozzáférhetőek maradnak a rendszerben, csak éppen — a programban legalábbis — nem szerkeszthetjük azokat. (Ez lehetővé teszi, hogy akik csak időszakosan használják az Ulyssest, akkor ne fizessenek, ha épp nincs rá szükségük. A teljes változathoz ugyanis bármikor vissza lehet térni.)

Képernyő kép az Ulysses alkalmazásból
Képernyő kép az Ulysses alkalmazásból

Az Ulysses német fejlesztőcsapata egyébként meglepetésszerűen, tavaly augusztusban jelentette be, hogy az egyszeri licencdíjról átáll az előfizetéses modellre. Ez elég sok felhasználónál kiverte a biztosítékot, ám Max Seelemann, a fejlesztőcég társalapítója egy alapos és becsületes blogbejegyzésben adott számot arról, miért volt szükség a váltásra, és hogy miképpen szolgálja ez hosszú távon a felhasználók érdekeit is. (Én alapból nem vagyok híve az előfizetéses rendszernek, sok esetben mohóságról van szó, és nem biztos, hogy a modell fenntartható. Ám Seelemann posztja okosan érvel az Ulysses esetében mellette.)

Érdemes szerintem elolvasni a cikket, mert korrekt képet kaphatunk arról, hogy mi fenntartható manapság egy ilyen szoftver fejlesztésének finanszírozásánál, és mi nem. Dióhéjban a lényeg:

  • Manapság egy új program 1.0-ás változata csupán működő, de mégiscsak vázlata a jövőbeli terméknek, amelyet már csak a szoftveres környezet gyors változása miatt is állandóan javítani kell (erről írtam a poszt elején). Az egyszeri licencdíjjal a felhasználók mégis csak az első verzióért fizetnek (azaz a múltbéli fejlesztési költségekért), a folyamatos továbbfejlesztés költségeit nem állják.
  • Emiatt, ha nem az előfizetési modellben gondolkoznak a fejlesztők, akkor gyakorlatilag egy Ponzi-rendszert működtetnek: a folyamatosan újonnan belépők (új szoftvervásárlók) finanszírozzák a továbbfejlesztés költségeit.
  • Ez azt eredményezi, hogy a fejlesztőknek vagy biztosítaniuk kell, hogy a felhasználói tábor állandóan növekedjen, vagy gyakrabban (mondjuk évente) elő kell állniuk új, nagyobb verziókkal, amiért ismét pénzt kérhetnek. (Ez utóbbi megoldás a Scrivener modelljének alapja is, hozzátéve, hogy felhasználói bázisuk igen népes, tehát azért bőséggel lehet bevételük az új vásárlókból is.)
  • Ez utóbbi megoldással azonban — legalábbis Seelemann szerint — a fejlesztők az új, leendő felhasználók megnyerésére koncentrálnak a meglévők felmerülő igényeinek kielégítése helyett.. Az előfizetéses rendszer viszont lehetővé teszi, hogy előre vegyék azokat a fejlesztéseket, amelyek azoknak fontosak, akik a szoftvert már használják.
  • Az előfizetéses megoldással a mobil és a desktop változatok egyszerre elérhetőek, nincsenek rejtett költségei annak, hogy minden platformra külön-külön meg kell vásárolni a szoftvert. (A Scrivener ezen a problémán kedvezménnyel igyekszik enyhíteni.)

És van még itt egy érdekes mondat, amit szó szerint idézek — és ami némileg rezonál a poszt elején a szegény magányos fejlesztő problémáiról tett megjegyzésemmel:

„Azt akarjuk biztosítani, hogy ez az alkalmazás hosszú éveken át elérhető legyen. Szeretnénk komolyan befektetni fejlesztésébe, ez pedig csapatunk, családaink és felhasználóink érdekében is szükségessé teszi a megfelelő munkakörnyezet biztosítását.”

Ez mélyen európai mondat. Azt hiszem, nincs is mit hozzátenni, ezt hívják korrekt tranzakciónak — ami sajnos olyasmi, aminek költségeit nem mindig vagyunk hajlandóak elfogadni akkor sem, ha hosszú távon ez a mi érdekeinket is szolgálja.

Talán végezetül még egyetlen megjegyzés: Seelemann nem említi, de azért az előfizetéses rendszernek is van egy nagy hátulütője. Nevezetesen, hogy mindenki erre akar áttérni. Egyre több terméket, szolgáltatást kell ilyen formában megvásárolnunk, ami egy-egy esetben elviselhető ráfordításnak tűnik, ám költségeink így igen hamar elszabadulhatnak, de legalábbis követhetetlenné válhatnak (már így is elég sok bajunk van azzal, hogy mikor mit kell fizetni — internet, villanyszámla, közös költség stb.). Vagyis ha mindenki efelé a modell felé mozdul, ez is elvezethet fenntarthatatlan szisztémához.

Ez azonban — tekintve az Ulysses elkötelezett híveinek egyre növekvő számát — a német csapatot egyelőre kevésbé fogja érinteni.

A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon

Írj olyan cikket vagy posztot, amelyet olvasóid is szeretni fognak! Legyen szó rövidhírről vagy hosszú magazincikkről, az ELSŐ LEÜTÉS megmutatja, HOGYAN.

Többféle bejelentkezéssel is hozzászólhatsz

Legolvasottabb posztok