Kezdőlap Blog Oldal 9

Helló, világ!

Talán nem slendriánság meghagyni a a WordPress tesztbejegyzésének címét: a „Hello World!” üdvözletnek nagy hagyománya van, már ami a digitális vállalkozások első, sokszor nem is olyan bizonytalan lépéseit illeti. A Wikipedia idevágó szócikke szerint 1972-ben bukkant fel egy programozást oktató jegyzet tesztprogramjában. Azóta az oktatási anyagokban a „Hello World!” képernyőre való kiírása gyakran az első példaprogram feladata.

Tehát akkor Helló, világ! Ez itt az Első leütés blog, amelynek elsődeleges célja, hogy blogfelületet teremtsen az Első leütés című könyvhöz. Ami pedig nem más, mint egy újságíróknak vagy leendő újságíróknak szóló tankönyv és kézikönyv.

 

Helló, világ! – mondom, és kicsit meg vagyok illetődve, mivel hat év munkája van ebben a kötetben, nehéz elhinni, hogy hamarosan a könyvesboltokba kerül, hiszen nehéz volt elhinni azt is, amikor pár hete először a kezembe foghattam a frissen kinyomtatott könyvet. (A szerzőről, azaz rólam, itt olvashatsz pár mondatot.)

Mely könyv reményeim szerint némileg más, mint amelyek az elmúlt húsz esztendőben Magyarországon e témában megjelentek, és amelyet haszonnal forgathatnak majd a kezdő és „haladó” riporterek is. Csakúgy mint az írástechnikájukat fejleszteni vágyó bloggerek és „civil” riporterek is.

(Hogy milyen is pontosan ez a könyv, arról itt olvashatsz, vagy le is tölthetsz belőle részletet itt, illetve a kiadótól máris, premier előtt megrendelheted itt, vagy ha a jobb felső sarokban lévő „Bolt meglátogatása” linkre kattintasz)

Végezetül néhány praktikus megjegyzés a bloghoz:

  • Korábban létezett már a blog.hu-n egy Első leütés blog, azt is én írtam egy ideig, míg a blogot el nem sodorták a napi tennivalók, illetve hogy egyre húzódott a kézirat befejezése. Ennek a blognak a bejegyzéseit átemeltem ide, a belső linkeket még nem mindenhol frissítettem… türelem.
  • Ezt a blogot teljes egészében én raktam össze WordPressben. Tulajdonképpen az első ilyen projektem. Ha valami nem működne vagy nem tetszik, jelezd, igyekszem kijavítani. Ugyanakkor itt is türelem, türelem, mivel sok a melóm, és nem ebből lesz pénz a gázszámlára…


 

 

Az étteremkritikus diszkrét bazdmegjei

0

Aki dolgozott már print lapnál, az tudja, miről beszélek, amikor azt mondom: az újságíró és az olvasószerkesztő között örök háború dúl. A Times étteremkritikusánál gyakran szakadhat el a cérna, legalábbis erre enged következtetni az az olvasószerkesztőknek írt levele, amely viszont az előzőekkel ellentétben nemzetközi karriert futott be.

Szereplők a riportban

A magyar médiaiskolákban oly nagy becsben tartott és oktatott „műfajelmélet” sokszor mítizál és szükségtelenül túlbonyolít, amikor egy-egy újságírói műfajt tárgyal, és nem hogy világos eligazítást nyújtana gyakorlati kérdésekben, de még homályosabbá teszi az érdeklődő előtt, miről is van szó. Ennek oka elsősorban az, hogy elvont meghatározásokkal bíbelődik, ahelyett, hogy azt venné lajstromba, milyen konkrét írói/újságírói eszközök, technikák használata formálhat egy cikket az adott műfajban. Különösképpen így van ez a riportnál, amelyről ezeket a munkákat olvasva megtudhatjuk ugyan, hogy a riport az újságírás királynője, esetleg némi kesergést is olvashatunk arról, hogy ma már ritka az igazi riport (ami nem igaz), de sokkal többet nem nagyon.

No hát, többet erről most sem fogtok megtudni, mert ez a poszt nem a riportról szól. Csupán egyik olyan eszközéről, amelyről hajlamosak vagyunk újságíróként megfeledkezni.

A jelenetek, az (újságírói értelemben vett) anekdoták, párbeszédek stb. mellett a riport egyik sajátos eszköze a karakterteremtés. Természetesen a riporter nem fiktív karaktereket teremt – mint arra már kitértem, ez halálos bűn lenne részéről –, de mégiscsak olyan eszközzel él, amelyet a realista regényírók fejlesztettek egykoron tökélyre.

Most mégsem egy regényíróról, hanem egy drámaíróról szóló anekdotával világítanám meg témánk lényegét. Amikor Csehov a moszkvai Művész Színházban végigkísérte A sirály című darabjának próbáit, sehogy sem tudott megbarátkozni azzal, ahogy Konsztantyin Sztanyiszlavszkij – a később világhírre szert tevő rendező és színházelméleti szakember – Trigorin alakját életre keltette a színpadon. A színésznek Csehov megjegyezte: nagyszerűen játszik, de sajnos ez nem a Sirály szereplője. „Én ilyet nem írtam” – jegyezte meg. Trigorint, a tehetségtelen, ámde sikereket arató írót Sztanyiszlavszkij fehér nadrágban, elegáns cipőben, dandyként jelenítette meg, és kezdetben nemigen értette, mi a baj alakításával. Amikor megkérdezte ennek okáról Csehovot, a drámaíró csak ennyit válaszolt: „[Trigorin] Kockás nadrágot hord és kikopott talpú cipőt”. Majd hosszas unszolásra még megmutatta azt is, hogyan szivarozik.

Sztanyiszlavszkijnak kezdett derengeni, milyen karakter is ez a Trigorin.
Öltözködésének két darabja és hogy miképpen szippant szivarjába megvilágítaná, miféle figurával állunk szemben? Hogyan lehetséges, hogy a két apró részletben benne van az egész?

Nem mágiáról, hanem fiziológiáról van szó. A realisták is jól tudták, hogy az emberi agy működése lehetővé teszi, hogy egyetlen apró mozzanat akár a teljes egészről beszéljen az olvasónak: sokszor egyetlen szó, mondat, ügyesen kiválasztott részlet képes megteremteni, megfesteni egy karaktert, de akár egy egész jelenetet is, és olyan érzelmeket előidézni, amelynek segítségével az olvasó majdhogynem részesévé válik a papíron leírt történéseknek.

Tom Wolfe, az „új újságírás” atyja nem véletlenül helyez különleges hangsúlyt a realisták technikáira, amikor a riporter munkamódszereiről beszél: „A papír (a filmmel és a színházzal ellentétben) olyan indirekt médium, amely nem annyira képeket vagy érzelmeket „teremt”, mint inkább az olvasók emlékei között bogarászik. Például egy részeges jelenetet ábrázoló író ritkán próbálja leírni magát a részegség állapotát. Arra számít, hogy az olvasó valamikor életében már volt részeg. Tulajdonképpen azt mondják: »ez és ez részeg volt, és hát tudod, milyen az«. ”

Karakterek az újságban

Jack Hart, a The Oregonian lapszerkesztője kicsit döcögősen, de lényegre törően fogalmazza meg, mit is jelent ez a szereplők megteremtése szempontjából:

„az ember meggyőződéseinek, elgondolásainak, viselkedésének és az általa birtokolt javak összessége. Abban különbözik mástól, ahogy bizonyos módon néz, bizonyos módon beszél, bizonyos módon jár.” (Nieman Narrative Digest)

Nosza, szedegesd össze azokat a részleteket, amelyekből ez az „összesség”, valakinek a jelleme, személyisége összeáll. Ha leginkább a krómacél öngyújtója jellemzi kivagyiságát, akkor ezt kell megemlíteni, ha zselézett haja és pacsuriszaga van, akkor azt, ha a fürdőszobatükörre ragasztott motivációs idézetek jelzik leginkább, hogy olyan emberrel állunk szemben, aki számos kudarc ellenére töretlenül hisz céljaiban, álmaiban, akkor erről kell képet felvillantani, ha felemás zoknija mesél arról, hogy nincs ki gondját viselje, akkor arról. Ha beszédmódja kifejező, akkor érdemes szó szerint idézni tőle.

Egy jó karaktert tehát efféle részletekkel, megfigyelésekkel lehet a legplasztikusabban megjeleníteni. Mint az alábbi írásban, ahol az éltesedő és melankóliába zuhanó bonvivánt, Frank Sinatrát hallgatásán keresztül formálja meg a riporter (aki nem más, mint Gay Talese, az „új újságírás” egyik nagy alakja):

Frank Sinatra, egyik kezében egy pohár bourbont, a másikban pedig cigarettát tartva, a bár egy sötét szegletében állt, két vonzó, ám már hervadó szőkeség között, akik ott ülve arra vártak, hogy mondjon nekik valamit. Ám nem mondott semmit; majdnem egész este szótlan volt, de itt ebben a Beverly Hills-i privát klubban ha lehet még távolibbnak tűnt, ahogy a füstön és félhomályon keresztül bámulta a bárpulton túli termet, ahol ifjú párok tucatjai bújtak össze a kis asztaloknál vagy a táncparkett közepén rázták a hangszórókból üvöltő folk-rock csörömpölésére.
A két szőkeség épp úgy tudta, ahogy Sinatra közelben ácsorgó négy barátja is, hogy most nem lenne jó ötlet párbeszédet kezdeni vele, amikor rázuhan ez a mogorva hallgatás, az a hangulat, amely éppenséggel nem volt szokatlan tőle november első hetén, egy hónappal ötvenedik születésnapja előtt. (Esquire)

Bár egy újságíró blognak nem lehet célja, hogy eligazítást nyújtson a dramaturgia és a drámaelmélet kérdéseit illetően, a karakterek megjelenítését tárgyalva meg kell jegyeznem, hogy a jó riportokban ugyanúgy sok minden múlik a találóan megfestett szereplőkön, mint egy színdarabban. Van, amikor minden. Egri Lajos, akinek könyve ma is az amerikai forgatókönyvírók bibliája, egyenesen úgy tartja, hogy minden konfliktus és cselekmény a jól megfestett karakterekből fakad: csak éppen el kell csípni azt a pillanatot, olyan szituációba kell helyezni őket, ahol és amikor az adott szereplő (éppen) hajlandó vállalni a konfliktust.

Nem nehéz belátni, hogy minden nagy hírértékű esemény rejt valamiféle konfliktust, ezért tartom fontosnak most újságíróként is Egri Lajost idézni:

„John Galsworthy láthatóan felfogta ezt az egyszerű igazságot, mivel azt állítja, hogy a karakter teremti a cselekményt, nem pedig fordítva. Bármit is mondott ez ügyben Lessing, a karakterre épített. Csakúgy, mint Ben Jonson – valójában számos színházi eszközt feláldozott azért, hogy karaktereit élesebb fénybe állíthassa. Csehovnak nem volt elmesélni való története, nem voltak olyan szituációi, amelyről beszélhetett, de színdarabjai a jövőben is népszerűek lesznek, mert karakterei megmutatják magukat és azt a kort, amelyben éltek.” (The Art Of Dramatic Writing)

Mi is az a státuszrészlet?

Vannak olyan részletek szereplőink környezetében, amelyek nem csupán róluk, de társadalmi helyzetükről is mesélnek. Természetesen az angolszász újságírók itt némi előnyben vannak, mert a brit és az amerikai társadalom is (igaz, mindegyik a maga módján), igen osztályöntudatos és osztályvezérelt társadalom. De talán Magyarországon is érdemes ismét Tom Wolfe szavait idézni, aki előszeretettel használja a ”státuszrészlet” kifejezést:

Ez nem más, mint hétköznapi mozdulatok, szokások, modorok, a bútorzat, a ruházat, a berendezés stílusa, az utazás, az evés vagy háztartás vezetésének módja, a gyerekekkel, szolgálókkal, felettesekkel, beosztottakkal vagy egyenrangúakkal való viselkedés, plusz a különféle tekintetek, pillantások, testtartások, járásmódok és más szimbolikus részletek, amelyek egy jelenetben előfordulhatnak. Hogy mit is szimbolizálnak? Általában véve az emberek státusz életét, amely műszó, széles értelemben véve, viselkedésüknek és javaiknak azt a teljes mintázatát jelenti, amelyen keresztül kifejezik a világban elfoglalt helyüket vagy amit annak gondolnak vagy annak remélnek. (The New Journalism)

És hogy miként jelenhet meg ez a napi sajtóban? A következő írás a fóti cigánykirály temetéséről készült, és az újságíró a lapzárta szorításában is fontosnak tartotta, hogy az általa megfigyelt és jellemzőnek gondolt apró részletek precíz lajstromával az olvasók elé tárja azoknak a tárgyaknak a listáját, amely az elhunyt társadalmi helyzetét és életstílusát is megvilágította:

A rövid ceremónia után a temetkezési vállalat alkalmazottai Máté Péter Elmegyek… című dalára elindultak a Mercedes emblémával díszített koporsóval. Oláh József utolsó útjára pedig kisgyermekek szórtak szegfűszálakat.
A cigány hagyomány szerint a megboldogult a sírjába is magával viszi a kedvenc tárgyait, ezért a király sírkamrájában helyet kapott a halott összes öltönye, a kalapja, a mobiltelefonja az éjjeli szekrényen, egy akár trónusnak is beillő karosszék, egy falitükör, rengeteg műanyag liliom és rózsa, valamint egy műanyag futball-labdába bújtatott televíziókészülék. Fölötte a halott portréja, illetve egy kisasztal aranyozott poharakkal, néhány üveg borral, egy-egy palack vilmoskörte-pálinkával és ásványvízzel. A bordó csempeborítású falat a halott fejénél aranykoronájúra mintázták, fölé keresztet helyeztek. (Magyar Nemzet)

 

Pénzügyi válság – egy munkanélküli asszony történetén keresztül

0

Azt hiszem, kezdem érteni a pénzügyi válság lényegét: zseniális cikkre bukkantam a Wall Street Journal portálján. A sztori január 3-án jelent meg a lapban, és ékes példája annak, miként lehet az igen összetett gazdasági folyamatokat közérthetően az olvasóközönség elé tárni. A recept egyszerű: emelj be hús-vér embereket, meséld el a történetüket úgy, hogy abból ez a gazdasági káosz kibomolhasson.

Hasznos kütyük – Evernote

0

Az Evernote nagy varázsló: bármit beledobálhatsz bűvészkalapjába, amelyből mindig azt a feljegyzést húzhatod elő, amire éppen szükséged van. A Google Notebook ehhez képest tényleg múlt századi.

Gyanítom, akadnak páran, akik a Google pár nappal ezelőtti bejelentését követően  – miszerint nem fejlesztik tovább a Google Notebookot – új digitális jegyzetfüzet után kutatnak a weben. (Nem tűnik túl jó stratégiának ugyanis, hogy az ember feljegyzéseit olyan adatbázisba zárja, amelyet odahagytak a fejlesztők, így gyaníthatóan az idő előrehaladtával egyre hasznavehetetlenebb lesz).

Ám nem csak nekik ajánlom, hogy vessenek egy pillantást az Evernote névre keresztelt ügyes kis alkalmazásra. Ha éppenséggel rajongásnak tűnik majd az alábbi beszámoló, nem a levegőbe beszélek: lassan két éve használom ezt a szoftvert (ma már a 3-as verziónál  tartanak a fejlesztők), márpedig ha 30-40 ilyen alkalmazást nem néztem meg, mielőtt emellett döntöttem, akkor egyet sem. (Egy újságíró rengeteg cetlit és sajtpapírt rendezget, és igencsak hasznos gyorsan megtalálni azt, amit mondjuk három évvel ezelőtt tettél félre magadnak, hogy jó lesz az még valamire).

Ma már több ezer feljegyzésem szunnyad benne, és eddig semmilyen problémám nem volt előhívásukkal. Igen megbízható (és hasznos) kütyü tehát, ennek tetejébe olyan funkciókkal rendelkezik, amelyek szerintem verhetetlenné teszik a versenytársakkal szemben.

Nézzük csak.

Fire and forget. Az egész rendszer úgy van kitalálva, hogy tökéletesen működjön egy nagy ötlet-, cetli- és jegyzetfeldolgozóként: a fire-and-forget metódust (katonai műszó az olyan fegyverrendszerekre, amelyek az elsütést követően gondot viselnek magukra, pl. egy célkövető rakéta) támogatja,: mindenfélét bele tudsz dobálni (szöveget, képet, hangot, fájlokat), és aztán mindent elő is tudsz belőle varázsolni, ha ennek elérkezett az ideje. Témára vadászó, ötlegyáros újságíróknak kitűnő! De mivel annyira könnyen kezelhető és gyors, én mindenféle gondolatot (pl. álmaimat, ötleteimet, tématöredékeket, naplófeljegyzéseket, idézeteket, megjegyzéseket stb.) ebbe vések bele, még a cetlikről is átírom ide a gondolatfoszlányokat.

Szinkronizálhatóság. A gépeden tárolt adatbázist szinkronizálhatod az Evernote site-ján tárolt online adatbázisoddal. Ennek következtében a munkahelyi, az otthoni gépeden lévő jegyzetek épp ugyanazok, amelyeket mondjuk a laptopodon is látsz. A Google Notebookkal szemben nagy előny, hogy a gépeden is ott csücsülnek a feljegyzéseid, internetes kapcsolat nélkül is bármikor hozzájuk férsz. Ráadásul bármennyi példányban archiválhatod adatbázisodat, ami ugye nem hátrány, ha az összegyűjtött gondolataidból élsz.

Gyors és könnyű jegyzetkészítés. Az Evernote pluginja beépül a böngésződbe, így bármit is akarsz elmenteni az internetről, egyetlen kattintással megteheted (lett légyen szó két soros szövegről vagy egy egész weblapról). Az Evernote sajátos újítása, hogy jegyzeted nem külön oldalakként (persze így is megjelenítheted), hanem végtelenített jegyzetrolniként jelennek meg, így az újabb feljegyzés elkészítése (ha éppen nem a webről mentesz tartalmat) vagy a régihez a hozzáírás egy pillanat műve.

Tagalhetőség. Az elmentés során azonnal felkínálja, hogy taget helyezz el a jegyzeten. Kényelmes, időkímélő funkció.

Hatékony visszakeresés. A tagek alapján is tudsz jegyzeteid között keresni, és természetesen szabad szavas keresésben is. Sőt, a képeken lévő szövegre is rá lehet keresni, mert ezeket felimseri és indexeli a szoftver!!! (Ez utóbbi funkció persze csak angol nyelvű szövegek esetén működik jól). Tehát beszkennelt névjegyek, faxok stb. is megtalálhatják itt helyüket.

Google Notebook import. Pár napja az Evernote, sok egyéb mellett, tudja fogadni Google Notebook adatbázisodat is. A fejlesztők jó érzékkel építették be ezt a szolgáltatást, számítva azokra, akik a Google elpártolása után elpártolnak majd a Google-től.

Iphone, Pocket PC: kéziszámítógépre (Windows Mobile-ra és Iphone-ra) is van Evernote alkalmazás. Természetesen ezek is szinkronizálhatók az online adatbázisoddal (amikor legutóbb próbáltam, az én Pocket PC-men ez az alkalmazás nem tárolta helyben a feljegyzéseket – erre ugyanis nem is lenne elég hely – tehát csak wifi kapcsolattal tudtam vele hozzáférni az adatbázisomhoz). De ez már majdnem egy éve volt, a PDA-mon nem nagyon használom ezt a cuccot, azóta ezt az alkalmazást is komolyan fejlesztették.

Ingyenes. Havi 40 Mbyte adatmennyiségig ingyenes az online adatbázis (ami ugye az Evernote lelke, ha szinkronizálni akarod a különböző gépeken lévő Evernote adatbázisaidat). Bár én elsősorban csak szövegek tárolására használom, sosem léptem át ennek a keretnek még felét sem… Ha meg nem érdekel az online-nal való szinkron, helyben bármennyit belepakolhatsz (de mondom, én meg sem közelítem a havi 40 Mbyte-ot).

Online kezelőfelület. Az online kezelőfelület révén olyan gépen is használhatod, ahol az Evernote nincs telepítve.

Fájlszinkronizáció. Az előfizetéses változat a különféle doksijaidat (Word, Excel, stb.) is szinkronban tartja a különféle masináidon, ha úgy döntesz, behúzod ezeket az adatbázisba.

Folyamatos fejlesztés. Én az 1.5-ös változattól kezdve vagyok lelkes Evernote felhasználó. Az elmúlt két-három évben a fejlesztő csapat hetente-havonta állt elő újításokkal.

 

És még oldalakon keresztül sorolhatnám. Nem sorolom, inkább próbáld ki!

(Tipp: lehet, hogy az ékezetes karakterek kezelésén már javítottak, de egy évvel ezelőtt nekem problémám akadt a magyar ékezetes betűt használó tagek szinkronizálásával. Tehát a jegyzetben nyugodtan lehet magyar ékezetes betű, de a tageknél ez gond volt: azóta én csak olyan tag neveket használok, amelyekben nincs ékezet. Úgy látom, ezt azóta már javították, de én még nem próbáltam ki, jobb a biztonság alapon.)

Gáza, a médialaboratórium

0

Tekintve, hogy mi folyik most a világ minden bizonnyal legnyomorultabb 360 négyzetkilométerén, kicsit cinikus arra figyelmeztetnem, hogy a Gázai övezet nem csupán egy ostoba hadművelet színtere jelenleg, hanem egyben az „új” média kísérleti terepe is.

Az izraeli hadsereg nem engedi be a nemzetközi újságírókat a műveleti területre, ez pedig oda vezetett, amiről a ködös jövőbe látó és bizodalmukat e homályba vető médiaguruk szoktak nap mint nap elmélkedni: erről a hermetikusan elzárt területről hiányzik a professzionális nemzetközi média.

Közhelymérők – képi és nyelvi klisékről dióhéjban

0

E hét szerdán mind a négy országos napilap címloldalán egy-egy nyomásmérő órát csodálhatott meg az olvasóközönség. Megszokhattuk már, hogyha leáll az orosz gázszállítás, a szerkesztőségek sietve fotóriportereket küldenek a legközelebbi gázelosztó telepre, ahol nyomásmérő-óra fotózás következik. A lapok fotóarchívumai az évek során parádés és exkluzív nyomásmérő-óra kollekciót halmoztak fel, ám a szerkesztők telhetetlenek: olybá tűnik, mindenki arra számít, a tökéletes nyomásmérő még nem szerepel az archívumban.

Fülzsíros falatok – Hogyan szúrjuk ki az álhíreket?

0

Az elmúlt napokban ismét egy méretes ökörség söpört végig a médián, és még nemzeti hírügynökségünk is ellenőrzés nélkül vette át azt az álhírt, miszerint emberi zsiradékból készült kekszet készít egy hollandiai cég, és ezt exportálná a harmadik világba, ahol az éhezők nagy becsben tartják az olcsó élelmiszert. Az álhírek lebuktatása néha nem könnyű, de az esetek többségében tulajdonképpen rutinfeladat.

 

A celeb és a halál – gondolatok a magyar nekrológ kimúlásáról

0

Honnan eredeztethető a mai celeb-kultusz? Egy brit tanulmány szerint a nekrológból. Mindennek tükrében elgondolkodtató, hogy miért hanyagolják a magyar "minőségi" lapok a társasági rovatok legnépszerűbbikét, a halálozási oldalt.

Amikor hasznos a tautológia

0

Ha tautológia után kutatunk, érdemes kinyitni az újságot. A sajtó – hanyagságból,  sietségből, figyelmetlenségből – megbízhatóan szállítja azokat a szókapcsolatokat, amelyek szavai egymást teljesen feleslegesen, nem egy esetben értelemzavaró módon ismétlik meg. A tautológia azonban nem minden esetben irtandó kártevő. Vagyis nem mindig üldözendő nyelvi jelenség.