Kezdőlap Blog Oldal 8

Interjú a szerzővel a Hír TV-n – FRISSÍTÉS: videóval

Kedden ment először adásba a Hír TV Paletta című műsorában az a pár perces interjú, amelyben a könyv születésének okairól, körülményeiről beszélek. Most már fönn a videó is a Youtube-on.

Gerillavideó vagy a média jövője?

0

No, most hogy sikerült ennyi csúnya idegen szót egyetlen címbe zsúfolni, elmondom, miről van szó: elgondolkodtató videóról, amely megmutatja, hogy a jövő generációi nem csak a print lapokkal, hanem a magazinokkal sem tudnak majd mit kezdeni. Vagy mégis tudnak majd?

Tükör által homályosan a Guardiannél

A Guardian című londoni napilap eztán megosztja olvasóival, min dolgoznak éppen újságírói. Úgy értem, nem utólag (azzal, hogy a cikkeket közlik), hanem – kedvelt kifejezéssel élve – valós időben. Mindent. Úgy értem, majdnem mindent.

Első leütés – Könyvbemutató október 26-án

0

Bár pár helyen már a boltokban, a hivatalos premier sem marad el. Íme a részletek:

Néhány szó az elitista újságírásról

Hogyan lehetséges, hogy a New York Times pénzügyi szakírója, aki a Wall Street ügyeiről tudósítja olvasóit, vasárnapig nem volt kíváncsi arra, miért akarja egyre nagyobb számú tüntető elfoglalni a Wall Streetet? Avagy a nagyokat kiszolgáló és a kicsiket kiszolgáltató újságírás kudarca.

Kommunikáció szakok állami finanszírozás nélkül?

Ha az állam kivonul az egyetemi „kommunikációs” képzésből, a félmilliós tandíj nyilvánvalóan megöli majd ezeket a szakokat. Az újságíróképzés reformján viszont ettől függetlenül is érdemes elgondolkozni.

Rajongói oldal a Facebookon

Rajongói oldal, ez egy kicsit furán hangzik magyarul… szóval elvileg van, lett, csinálódott most a könyvnek és a blognak ilyenje („fan page”-e) a Facebookon.

http://www.facebook.com/elsoleutes

Mivel a nagy kékségben még el kell igazodnom, elképzelhető, hogy nem azonnal működik majd a blog és az FB oldal között minden keresztül és kasul teljesen flottul, de azon leszek, hogy pár száz év alatt minden funkció beüzemelődjék.

Hát akkor – addig is – lájk 🙂

http://www.facebook.com/elsoleutes

Véleménycikk – riporteri munkával

A XX. század tömegmédiájának egyik alapszabálya olyan dogmává rögzült, amely sajnos nem csak a riportereket óvja attól, hogy véleményüket publikálják, hanem a publicistákat is, hogy riporteri munkát végezzenek. Azaz kilépjenek az utcára, és megnézzék azt, amiről írnak.

Azzal sem értek teljesen egyet, hogy a hírcikkekben ne jelenhetne meg – bizonyos szabályokat betartva – a tudósító véleménye.

De ez más lapra (bejegyzésre) tartozik.

Most inkább ennek másik oldaláról lesz szó, nevezetesen: a publicisták jó része miért gondolja úgy, hogy a jó véleménycikk garanciája – a hír és a vélemény elválasztásának szent intelmét szem előtt tartva – négy fal meg egy csukott ajtó. (És hogy miért fosztja meg ez őket attól, hogy a jövőben is  újságíróként dolgozhassanak – bár kétségtelen, ez egyre többeknek egyre kevésbé vonzó kilátás.)

A legtöbb szerkesztőségi publicisztika és blogbejegyzés kommentárként születik és az is marad. Nincs ezzel semmi gond, egy hír, egy tényközlés, egy számadat, egy mondat befészkeli magát a szerző fejébe, és lesz belőle – jobb esetben – valami eredeti gondolat. De miért ne léphetne tovább a publicisztika szerzője?

Véleménye mindenkinek van, és mindenki tudja, mije van még mindenkinek (és miért nem kíváncsi a máséra). Jó, mondjuk legyen (majdnem) mindenkinek széles sávú internet hozzáférése. Tehát kutatómunkával alátámasztott véleménycikket írni ma már akár a számítógép mellől is lehetséges, könyvtár sem feltétlenül szükségeltetik hozzá.

Sok eseteben azonban az élet nincs fenn az interneten.

Vagyis az, amitől egy publicisztika jó, eredeti, élő és igaz lesz. Azaz – persze nem mindig – jó, ha a publicista riporteri munkát is végez cikke megírásához. Lettlégyen szó interjúk készítéséről, háttérbeszélgetésekről, közvetlen élmények szerzéséről.

Az angolszász újságírói gyakorlatban van erre egy elnevezés: reported opinion. Azaz tudósítói munkával alátámasztott vélemény.

Sokféleképpen lehet ezt csinálni, a lényeg, hogy a publicistának olykor fel kell emelnie… na azt, ami mindenkinek van, és kicsit járni-kelni, meg-megállni, beszélgetni. (Vagy legalább a telefonkagylót…)

A múlt heti angliai riportút során futottam össze „terepen” a Sun egyik sztárpublicistájával, Rod Liddle-lel, akinek a Sunday Times-nál (másik Murdoch lap) van egy hétvégi videóblogja is: egy technikus kollégájával járja az éppen szem előtt lévő sztorik színhelyeit és meglehetősen bántó, de legalábbis kellemetlenkedő kérdéseket tesz fel ledermedt interjúalanyainak. A flegmaság, az interjú alatti cigarettázás és olykor sörivás is mind ezt az attitűdöt igyekszik kidomborítani – azt hiszem, sikerrel.

(A borítóképen, amelyet szerény személyem készített, itt pl. Liddle egy – most mindegy miért – vezető hírré vált kisváros polgármesterével beszélget… sörrel és cigarettával.)

Írásban is ez a hepciáskodás Liddle védjegye: a politikai korrektséget megelégelt, érzésem szerint inkább alsó-középosztálybeli olvasói számára felszabadító élmény, hogy van egy alak, aki kiosztja az okoskodókat. Mert van hozzá esze, bátorsága és iskolázottsága is.

Igazából semmi extra, egészen biztosan Magyarországon is lehet találni ilyen erősebb személyiségeket klaviatúra és kameraközelben. De két dolog mégis róla jutott eszembe:

  1. A sikeres és élvezhető videós újságírás nem azon múlik, hogy valaki tudja-e kezelni a kamerát – egy kicsit bizalmatlan vagyok azokkal, akik erre túl nagy hangsúlyt fektettek (l. http://mindymcadams.com/tojou/). Azt hiszem, nyerőbb kombináció, ha valakinek van műveltsége, olvasottsága, tájékozottsága, határozott világlátása, és legfőképpen felismerhető-azonosítható, utálható vagy szerethető személyisége. A többit a technikus megoldja.
  2. Akiket nem érdekel, hogy mi van odakinn, a legritkább esetben képesek a fenti kvalitásokat megcsillantó véleménycikket írni odabenn. Persze vannak kivételek… kevesen.
  3. Azt hiszem, az efféle újságírás ha nem is azonos, de előszobája annak, amit úgy hívnak, the journalism of ideas, azaz a gondolatok újságírásának (l. Malcolm Gladwell írásai a New Yorkerben, ill. könyvei). Ez pedig szerintem azon kevés területek egyike, ahol a profi újságírásnak lesz keresnivalója még a jövőben is.

A szavak politikája: rongáló vagy alkotóművész?

Egy öngyilkosságról szóló hír önmagában nem jelent politikai állásfoglalást. Hacsak nem használunk benne meggyőződésünket tükröző szavakat (ami nem baj), és nem írunk a végére egy értelmező bekezdést – természetesen névtelen forrásokra hivatkozva.

Kis segítség az interjúk átírásához

Egy-egy interjú leírása a diktafonra rögzített hangfelvételről meglehetősen unalmas és időigényes foglalatosság. Arról ne is álmodjunk, hogy egy hangfelismerő program majd elvégzi ezt helyettünk. Ám van olyan szoftver, amely sokat segíthet a felvétel írott szöveggé „alakításánál”.

Mivel éppen most írok át egy pár napja Londonban felvett interjút (majdnem egy órás a felvétel), át tudom érezni azok keservét, akik hasonló pepecselésre kényszerülnek.

Az újságírók – a közkeletű vélekedéssel szemben – nem gépíró bajnokok. Én legalábbis olyan riporterrel nem találkoztam még, aki vakon, tíz ujjal ütötte volna a billentyűzetet. Persze egyesek négy, esetleg hat ujjal is bámulatos sebességet tudnak elírni – főként, ha közel a lapzárta – ám ez még mindig nem elég ahhoz, hogy a diktafonra felvett anyag átírása ne tartson kínkeservesen sokáig.

Jó esetben a felvétel hosszúságának négy-ötszöröse az az idő, amit egy ilyen vállalkozás igénybe vesz (és ebbe nem számoltam bele a kávészüneteket, a Facebook nnézegetését), már amennyiben mindent akkurátusan szöveggé szeretnénk alakítani. Ezért két tanácsot máris adhatok:

  • Csak azt írd át, amit előre láthatóan használni is fogsz a cikkben.
  • Használj az interjú közben is jegyzetfüzetet: amit nem kell szó szerint idézned, vagy csak röviden kell szó szerint, azt keresd ki inkább onnan.

A harmadik tanácsom az, hogy telepíts a számítógépedre egy erre a célra kifejlesztett szoftvert.

Azt persze felejtsd el, hogy van olyan program a piacon, amely megcsinálja helyetted a hangfájl szövegfájllá konvertálását. A legprofibb diktáló szoftvereket is be kell tanítani a felhasználó hangjára (ami hosszú folyamat, és nyilvánvalóan nem kérheted meg rá interjúalanyodat), ráadásul magyar nyelvre nemigen fejlesztettek ilyen alkalmazást sem. Léteznek persze olyan programok, amelyek egy idegen beszélő szavait is képesek felismerni, de ezek legjobb esetben is csak rövid üzenetek átírására képesek (pl. telefonrögzítő) és rengeteg hibával dolgoznak (illetve vannak olyanok, amelyek hosszabb szöveget is képesek átírni, de csak kulcsszavak szintjén, amely a hang vagy videofelvétel indexelését, adatbázisban való keresését teszi lehetővé).

Marad tehát a régi bevált módszer: hallgat – megállít – leír – hallgat – megállít – leír…

Ám ehhez mégis nagy segítséget nyújt, ha a megfelelő programmal dolgozunk. Én két ilyen, ingyenesen letölthető szoftvert is ismerek. Az egyik az ausztrál fejlesztésű Express Scribe, a másik a német F4. Az utóbbi használata szerintem kényelmesebb (de van, aki a másikra esküszik), egyértelműbb (az F4 is telepíthető angol kezelőfelülettel).

Az F4 (és az Express Scribe) lényege, hogy a program ad egy szövegszerkesztő felületet, de mellé betölthetjük az mp3-ban rögzített hangfájlunkat is. Innentől kezdve a funkcióbillentyűkkel indíthatjuk/állíthatjuk meg a felvételt, vagy tekerhetjük azt vissza és előre. Közben pedig a szövegszerkesztőbe írjuk be a szöveget. (Az F4 igen hasznos szolgáltatása, hogy a felvétel újraindításánál automatikusan pár másodperccel korábbról folytatja a lejátszást, ami igencsak hasznos apróság.)

[irp posts=”960″ name=”Egyszerű kis Chrome alkalmazás interjúk átírásához”]

A munkát már eleve megkönnyíti, hogy mindent a számítógép billentyűjéről vezérelhetünk (és nem kell külön a diktafont kapcsolgatni). Természetesen a felvétel lejátszási sebessége lassítható vagy gyorsítható. További kényelmes szolgáltatás, hogy a szövegben egyetlen billentyű lenyomásával (F8) markereket helyezhetünk el, amelyekre kattintva a hangfájl az adott szövegrészhez ugrik. (Ilyen markereket a program az új bekezdéseknél – enter – automatikusan is elhelyez.)

A szöveget rtf formátumban menthetjük el, és be tudjuk természetesen állítani az automatikus mentés gyakoriságát is.

Mindez talán nem tűnik annyira nagy durranásnak, ám a tapasztalatom az, hogy egy ilyen szoftver átláthatóbbá, gyorsabbá és legfőképp kényelmesebbé teszi az interjúk átírását.

Már ha egy ilyen feladat nem kerget egyébként is az őrületbe.

Nektek van valami trükkötök, tippetek, technikai javaslatotok (a nyugtatókon kívül), hogy ez ne így legyen?