KezdőlapUncategorizedHogyan kérdez...

Hogyan kérdez Columbo?

Ki ne emlékezne a Columbo című krimisorozatban a ravasz rendőrhadnagyra, aki előszeretettel billenti ki gyanúsítottjait azzal a szokásával, hogy távoztában böki ki a legfontosabbat. „Csak még egy kérdés”, szól vissza az ajtóból mutatóujját felemelve, és elégedetten nyugtázhatjuk, ahogy a körmönfont gyilkos arca görcsbe rándul a képernyőn.
Ügyes technika, de igazából nem ez teszi Columbót félelmetes kérdezővé.

Az Ölj meg, ölelj meg című epizódban például Columbo – aki a film elején autóbalesetet szenved, és ezért nyakát fájlalja – egy filmvállalat vezetőjének gyilkosát keresi. Gyanúja a néhai igazgató asszisztensnőjére terelődik, aki a haláleset után megkapta főnöke állását. Az asszonyt egy régi házban éri utol. Érdemes megfigyelni a párbeszédben, hogyan „altatja el” az asszonyt a gyerekkorról való beszélgetéssel, és hogyan szúrja be a nyomozás szempontjából fontos, kemény kérdést akkor, amikor a párbeszédet már nem lehet félbeszakítani!

 

– A titkárnője azt mondta, régen itt élt.
– Így van. Anyám hármunkat nevelt fel ezen a helyen.
– […] Most, asszonyom, hogy ezt az új, fontos állást megkapta, talán azért látogatott ide, hogy lássa, milyen messzire jutott? […] – Hát, mindig is tudtam, hogy ez a hely milyen pici, de sosem vettem észre, hogy ennyire. Négyen voltunk itt összezsúfolódva, esély sem volt arra, hogy valaki bármikor is egyedül legyen.
– Néhány évvel ezelőtt elvittem a feleségem abba a házba, ahol felnőttem. Olyan kihaltnak tűnt az egész. Hatan voltunk testvérek, […], és ez igazán ragyogó volt. Mindig volt valaki, akivel együtt lehetett lenni. Sosem voltunk egyedül.
– Ön nagyon különleges ember, hadnagy úr. Elfogadja a dolgokat. Én viszont változtatni akarok rajtuk.
– Ez becsületére válik, asszonyom. Hiszen a sikere, az ambíciója… Tulajdonképpen erről kellene kérdeznem most.
– Erről kellene?
– Hát, senki sem kért erre, de hát így szoktam végezni a munkámat. De ezek semmiképpen sem személyes jellegű kérdések.
– Ha valaki azt mondja, hogy nem személyes, akkor pontosan akkor lesz igazán személyes.
– Ez nem szándékos, asszonyom. Néha tényleg feszült leszek, amikor ezt kell csinálnom.
– Hát, akkor ez az ön problémája, hadnagy. Valamit tennünk kell azért, hogy ezt a feszültséget enyhítsük. [Odamegy Columbóhoz, és masszírozni kezdi a vállát.] – Ó, csak óvatosan asszonyom.
– Ne féljen, hozzá sem érek a nyakához.
– Hát ez tényleg jól esik. Amit meg akartam kérdezni, asszonyom, hogy megkapta volna ön ezt az állást, a West Coast vállalat vezetését, ha McAndrews urat nem gyilkolják meg?
(Columbo – Ölj meg, ölelj meg, 1978)

A fent idézett jelenet igen jól szemlélteti azt a két alapelvet, amire a Colombót megálmodó forgatókönyvírók ezeket a párbeszédeket felfűzték. És amelyek – bármilyen szokatlanul is hangzik ez – sok esetben az interjúkészítésnél is működnek. Ez a két alapszabály Columbo hadnagynál a következő:

  • 1. Hagyd, hogy a kérdezett feloldódjon, lenyugodjon, és egyre kötetlenebbül csevegjen veled. Azaz beszéltesd. (Esetünkben a gyerekkorról, a családi fészekről folytatott beszélgetés.)
  • 2. Amikor megvan a „rapport”, és a kérdezett szinte otthon érzi magát, csúsztasd be a kemény kérdéseket („megkapta volna ön ezt az állást, a West Coast vállalat vezetsét, ha McAndrews urat nem gyilkolják meg?”)

E trükkön felül azonban még van két igen fontos tulajdonsága Columbo hadnagynak, melyeket ő maga fejt ki a nézőknek:

Gyanakvó és olykor kíméletlen. Nem mindig hiszi el, amit mondanak neki, és emiatt nem fél feltenni a kellemetlen kéréseket.

– Nem tudom, valami nem stimmel velem. Úgy tűnik, fárasztom az embereket, irritálom őket… A feleségem azt mondja, meg kéne nézetnem magam orvossal… Tudja mi a baj? Azt hiszem, túl gyanakvó vagyok. Egyszerűen nem bízom az emberekben, ez az én gondom.
(Columbo – Recept: gyilkosság, 1968 )

De egyben megértő és együttérző a kérdezettel. Különös tulajdonsága ez a felügyelőnek: még a legelvetemültebb gyilkosban is talál kedvére valót, ami inkább érdeklődését kelti fel, mintsem indulatait gerjeszti.
 

– Kedvelem a munkám, nagyon is […] A gyilkosok közül, akikkel dolgom akad, még közülük is kedvelem egynémelyiket. Olykor. Kedvelem, és még tisztelem is őket. Nem azért, amit tettek, hát persze, hogy nem. De azon részükért, amely intelligens vagy mókás, vagy éppen egyszerűen csak kedves. Mert hogy mindenkiben van egy kis kedvesség, akárhogy is nézzük.
(Columbo – Kapj el, ha tudsz, 1977)

A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon

Írj olyan cikket vagy posztot, amelyet olvasóid is szeretni fognak! Legyen szó rövidhírről vagy hosszú magazincikkről, az ELSŐ LEÜTÉS megmutatja, HOGYAN.

Többféle bejelentkezéssel is hozzászólhatsz

Legolvasottabb posztok