Ha már az elébb volt itt szó képregényes újságírásról, legyen szabad most újságírós képregényt is ajánlanom.
A sok okoskodás mellett nyilván itt is belefér, hogy legyen olykor lélegzetvételinyi szünet, és foglalkozzak végre az élet napos, akarom mondani napilapos oldalával. Mert hogy Napilapos, ez a címe annak a napokban indult blognak, amely tulajdonképpen többé-kevésbé rendszeresen frissülő képregénycsík egy magyar szerkesztőség mindennapjairól. „A téma az utcán hever, de néha rajta állsz” – hirdeti a blog jelmondata, a szerzőnek azonban én nem javasolnám, hogy arrébb lépjen, mert ez a csík úgy jó, ahogy van: üde humor, finom női meglátások egy olyan világból, amely Magyarországon még mindig meglehetősen férfi univerzum.
A blog mindenesetre autentikus… ezt onnan tudom, hogy a Napilapos képregénycsíkot újságíró, egy kolléganőm – Győr Ágnes – rajzolja a Magyar Nemzetnél.
Már Oliver Kugler munkásságát illetően felmerült bennem néhány kérdés a szerző vélekedésével kapcsolatban. Akkor nem volt kedvem értetlenkedni.
Most kifejezetten meglepődtem. Milyen szempontrendszer alapján dönti el, hogy valaminek van-e létjogosultsága? Az említett két esetben különösképpen furcsa ítéletek születtek.